18 év alatti barátnőjét futtatta egy felsőzsolcai férfi
A 20 éves B. Józsefet elfogták és őrizetbe vették. Miskolcon futtatta barátnőjét.
A 20 éves B. Józsefet elfogták és őrizetbe vették. Miskolcon futtatta barátnőjét.
hvg.hu
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nem kér a Zuschlag- és Mesterházy-féle szocialista ifjúságpolitikából – közölte a KDNP ifjúsági szervezete azzal kapcsolatban, hogy Zuschlag János egykori MSZP-s országgyűlési képviselő szerda reggel szabadult a kecskeméti börtönből, miután letöltötte hatéves börtönbüntetését.
MTI
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 19 éves szekszárdi nőt, aki augusztusban és szeptemberben több alkalommal fenyegetett meg járókelőket karddal és késsel, valamint megütötte és megrúgta őket.
HavariaPress
Rendkívül nagy a fluktuáció, fiatalok és tapasztalatlanok a rendőrök, vidéken ráadásul a technikai felszereltség állapota is nehezíti az egyenruhások munkáját – panaszolták fel a helyi képviselő-testületeknek azok a vidéki rendőrkapitányok, akiknek tavalyi évről szóló beszámolóit a hvg.hu átnyálazta. A jelentésekből kirajzolódnak annak okai, hogy miért lett olyan rossz a tavalyi bűnügyi statisztika. A főváros kerületi kapitányságai ugyan jobb helyzetben vannak, de ott sem olvasható ki elégedettség a parancsnokok megállapításaiból.
Csikász Brigitta
A kamionos a pihenőágyon szállított két szíriai állampolgárt. A magyar ellenőröket egy húszeruóssal próbálta leszerelni.
MTI
Döntés nélkül ért véget a dombóvári képviselő-testület legutóbbi ülése, ugyanis még az első napirendi pont megszavaztatása előtt kivonult a teremből a Fidesz-frakció – írta a teol.hu Tolna megyei híroldal.
hvg.hu
Több mint ötven éve lakik újbudai otthonában az a 93 éves nő, akit szerda délelőtt próbáltak kilakoltatni, mert nem fizették a lakásra felvett hitelt. Úgy tudni, a kölcsönt az idős nő egyik fia vette fel, aki azóta meghalt. A helyszínen a rendőrök mellett otthonvédők is voltak. A néni végül maradhat a lakásban, egyelőre, bérlőként.
hvg.hu
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Vas megyei Mikosszéplakon az előző polgármester lemondása miatt - közölte a település jegyzője szerdán.
MTI
A rendőrség elfogta azt a 17 éves csengeri fiút, aki egy vele egyidős fiatalt késsel megfenyegetett és bántalmazott.
hvg.hu
Idén a Belügyminisztérium szerint sokkal kevesbb vízi baleset történt, mint tavaly.
hvg.hu
Kis híján fagypontig süllyedt a hőmérséklet szerda reggelre a Bakony lábánál fekvő Taliándörögdön. Az ottani mérő automata adatai alapján reggelre 1,4 fokig hűlt a levegő, a völgyekben talajmenti fagy is lehetett – írja az Időkép.hu.
hvg.hu
A kormány az államszocialista időket idézően eszközként tekint a jogalkotásra – mondta Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A egykori SZDSZ-pártelnök, későbbi fideszes képviselő szerint nincs a régióban olyan ország, amely teljesen követné a magyar kormány modelljét. Arról is beszélt, hogy a jövő évi választás még nem lefutott.
hvg.hu
Előmerészkedtek a mókuscickánykölykök a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A jövevények ugyan már másfél hónaposak, de eddig a kívülről nem látható „szülőszobában” tartózkodtak. Négy kölyök született, és már a nemüket is tudni lehet.
hvg.hu
Szerda reggel szabadult hatéves büntetése után Zuschlag János. Az egykori szocialista országgyűlési képviselő bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt ült börtönben Kecskeméten.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Akár félórás késésekre is készülniük kell a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon utazóknak szerda délelőtt – közölte a Mávinform.
MTI
Két ember a helyszínen meghalt, és többen pedig megsérültek, amikor frontálisan ütközött két autó a 3-as főúton, Domonyvölgynél.
MTI
Folytatják Szegeden a tápéi téli kikötő megtisztítását a roncsoktól: most egy tavaly elsüllyedt zagyszivattyút emeltek ki a vízből – írja a delmagyar.hu. Augusztusban egy három éve elsüllyedt kompot hoztak felszínre a Tiszavirág Sportegyesület tagjai.
hvg.hu
Egy hete még Orbán Ráhet vezette a Google hirtelen népszerűvé váló keresőszavainak toplistáját, a politikus-lányt egy politikusnő, az LMP-s Szél Bernadett váltotta. Sokakat érdekelt még az új iPhone és a Grand Theft Auto V is.
hvg.hu
Szeptember 30-ig kell igazolnia az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé az egyházi jogaitól még 2011-ben megfosztott Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek, hogy legalább 10 ezer taggal rendelkezik – írta a Népszava.
MTI
A vecsési biztosítóberendezés szétcincálása után várhatóan csak délre áll helyre a vonatközlekedés.
MTI