Borul a közlekedés rendje az ősszel Újbudán

Vízcső-rekonstrukciót végez a Fővárosi Vízművek szeptember közepétől november közepéig a XI. kerület több utcájában. Az építkezés ideiglenes forgalmirend-változásokkal és útlezárásokkal jár majd.



Milliókért vettek repülőjegyet a minisztérium munkatársainak

A fejlesztési tárca munkatársainak váltott repülőjegyek ára több esetben meghaladta az egy-, illetve a kétmillió forintot. Tizennégyen képviselték Thaiföldön két hétig a magyar álláspontot egy rendezvényen – ez nyolcmillió forintba került az adófizetőknek.


Hazugsággal vádolja Schiffert a Fidesz

A Fidesz szerint az LMP frakcióvezetője, Schiffer András hazudott, amikor mai parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a rendkívüli árvíz idején nem találkozott Tétényi Évával, Esztergom polgármesterével.




Jobbik: a Fidesz más tollával ékeskedik

A Jobbik emlékezteti a Fideszt, hogy az ellenzéki párt már tavaly decemberben javasolta a tűzifa forgalmi adójának csökkentését. Apáti István jobbikos képviselő szavai szerint tehát a nagyobbik kormánypárt "más tollával ékeskedik", amikor a fatüzelést, széntüzelést használó családok terheinek csökkentéséről beszél.



Áruházi parkolóban ámokfutott egy autó

Elsodort egy gyalogost, egy motorkerékpárost, majd három parkoló kocsit összetört egy személyautó, amely lesodródott az útról és egy tiszavasvári áruház parkolójába hajtott.


Megfenyegették Zamárdi jegyzőjét a Balaton Sound miatt

A balatoni szezon legnagyobb zenei rendezvényének számító Balaton Sound engedélyezése miatt megfenyegették Zamárdi jegyzőjét, aki emiatt feljelentést tesz a rendőrségen. Öt éve a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a rendezvény miatt.





"Esztergom bűnös város"

A Párbeszéd Magyarország politikusa szerint a Fidesz mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse Esztergomot, mert a helyiek olyan polgármestert választottak, aki a Fidesz-KDNP-n kívül minden párt és civil szervezet támogatását élvezi.




Darák: a bíróságoknak nem a közhangulatnak kell megfelelniük

A bíróságoknak nem a gyakran változó közhangulatnak kell megfelelniük, hanem a hosszú távú elfogadottságot kell továbbépíteniük - szögezte le Darák Péter a Fővárosi Ítélőtábla fennállásának tizedik évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen hétfőn, a Kúrián.


Fél Budapesten bringára pattanni? Gyakoroljon ingyen!

Az európai mobilitási hét alatt a Magyar Kerékpárosklub Budapesten ismét megszervezi Bebiciklizés elnevezésű programját, amelynek keretében a résztvevők ingyenes elméleti és gyakorlati oktatást kapnak, hogy nagyobb biztonsággal tudjanak közlekedni kerékpárral a gépjárműforgalomban.


Lépfene Jászladányban: emberen nem észlelték a fertőzést

Az egészségügyi és katasztrófavédelmi hatóságok urai a helyzetnek a Jászladányban feltárt lépfene, azaz antrax fertőzéssel kapcsolatban - jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.