Kövér megint felhúzta magát

A parlament hétfőn megszavazza az alaptörvény legújabb, immár ötödik módosítását, választanak új ombudsmant, majd gyorsan átírják a jegybanktörvényt is.A kormánypártok minden alkalmat megragadtak, hogy a rezsiharcról beszéljenek. Az LMP az elvándorló fiatalok, az MSZP az ország állapota, a Jobbik az elszámoltatás miatt aggódott. Kövér László pedig felhúzta magát egy molinón. Kövesse a parlamenti eseményeket a hvg.hu-val!




Halálra éheztette nagymamáját egy 33 éves férfi

Vádemeléssel zárta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség az emberölés miatt indított nyomozást azzal a férfivel szemben, aki 2011 októberétől kezdve, felügyelete alatt álló, magatehetetlen nagyanyját éheztette, ápolását, ellátását szándékosan elhanyagolta, aminek következtében az idős asszony 2013 januárjában, a kórházban életét vesztette.


Megtalálták az egykori szolnoki dzsámi helyét

Földradaros vizsgálatokkal sikerült pontosan meghatározni a Szolnokon mintegy 500 éve épült, és az elmúlt évszázadok során a földfelszínig lepusztult török dzsámi pontos helyét - mondta el Kertész Róbert, a városi Damjanich múzeum régésze hétfőn az MTI-nek.





Orbánék miatt bírósághoz fordult a mintagazdaság

Bírósághoz fordult a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. "a kormányzati nyilatkozatok valótlan állításai" és "jó hírneve megsértése miatt" – közölte a társaság. Az FN24 korábban azt írta, a mintagazdaság bukása mögött a kormánypártiak kivételével mindenki politikai bosszút sejt.


Rezsicsökkentés: aláírásonként 100 forint jár az aktivistáknak

Aláírásonként 100 forintjában volt a Fidesznek a rezsicsökkentés támogatására indított aláírásgyűjtés, ennyit fizetnek az „önkéntesek”-nek a támogató szignók darabjáért – derül ki a hvg.hu birtokába került hangfelvételekből. Az a fideszes politikus, akiről felvétel is készült, beismerte, hogy "szerényen jutalmazta" az önkénteseket, de azt állítja, hogy a párt tudta nélkül, saját jövedelméből tette.


Újra akcióba lépett a gyerekekre vadászó nő

Újra látták egy XIII. kerületi játszótéren azt a nőt, aki korábbi beszámolók szerint gyerekeket akar elcsalni magával – írta a Hír24. A mostani esetről beszámoló anyuka szerint egy 40 körüli, őszes, félhosszú hajú és sovány, rossz testtartású és ránézésre is zavart nőről van szó.





Antraxra bukkantak Jászladányban

Lépfene, azaz antraxbaktériumot mutatott ki egy laboratóriumi vizsgálat egy jászladányi állattartónál, akinél helyi zárlatot, forgalmi korlátozást rendeltek el, és a fagyasztójában talált húsokat elkobozták. A településen vasárnap polgárőrök, önkormányzati dolgozók, közmunkások jártak házról házra, hogy tájékoztassanak mindenkit a kórokozó megjelenéséről – írta hétfői számában az Új Néplap.