Nem fogadja el a DK javaslatait az MSZP

Az MSZP elnöksége elvi okok miatt több pontját elfogadhatatlannak tartja annak a javaslatnak, amelyet a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció fogalmazott meg a két párt közötti együttműködésről.


Most dönti el a Fidesz, kinek oszt pénzt jövőre

Nagy várakozás előzi meg Orbán Viktor szerda esti helyzetelemzését a kormánypárti frakciókban. A képviselők abban reménykednek, hogy a miniszterelnök-pártelnök kiértékeli az ellenzéki mozgásokat, és utat mutat a választásokra készülődő Fidesznek és KDNP-nek. Szintén nagy reményeket fűznek Varga Mihály jövő évi költségvetésre vonatkozó bejelentéséhez is, mert ez alapján lehet majd kiszámolni, milyen intézkedésekre lesz pénz a választások előtt.


Új fejest neveztek ki a TV2-nél

Szeptembertől Koltai Péter irányítása alá tartozik a TV2 terjesztési, üzletfejlesztési, valamint digitális média csoportja. A menedzser előzőleg az HBO-tól érkezett a csatornához.



Zavarok a mentésfejlesztésben

Segélykérés után az esetek 90 százalékában 15 percen belül a helyszínen kell lennie a mentőnek – ezt a célt tűzik ki évek óta az Országos Mentőszolgálatnál. Nehéz megítélni, hogy ez mennyire van közel vagy távol a napi realitásoktól.


"Orbán Viktor és kormánya tegyen rendet"

Az Együtt-PM szövetség arra szólítja fel Orbán Viktort és kormányát, hogy "tegyen rendet" és érje el, hogy ne "magántulajdonú offshore cégek árusítsák a letelepedési államkötvényeket", hogy az azokból befolyó pénzek a költségvetést gazdagítsák - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Juhász Péter.


Romagyilkosságok: feloldották a KBH-jelentés titkosítását

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) feloldotta a romagyilkosságokkal összefüggésben a korábbi Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH) végzett belső vizsgálatról szóló összegző jelentés titkosítását - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán. A vizsgálati jelentésből kiderül: a KBH korábbi vezetője a nyomozóhatóságok előtt is többször tagadta Cs. István és a hivatal kapcsolatát.


Eltűnhetnek a mátrai fenyvesek

A tartós szárazság, a gombabetegségek és károkozó rovarok miatt radikálisan pusztulnak a mátrai fenyvesek. A fák helyett hosszú távon őshonos tölgyet és bükköt lehet telepíteni, de az aszályt a bükkösök is nehezen bírják.


Elkapták az Erzsébet körúti bolti késelőt és társait

Elfogta a rendőrség kedden azt a három debreceni férfit, akik hétfőn kiraboltak egy numizmatikai üzletet az Erzsébet körúton. A tulajdonost több késszúrással megsebesítették, őt a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba.



Nem lesz tévéadás holnap Siófok és Mór körzetében

Órákra megszűnik a tévéadás a móri és a siófoki tévéadók térségében csütörtökön az adók áthangolása miatt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Az áthangolást várhatóan reggel 8 óra és délután 6 óra között végzik el.


Újra mehetnek gyerekek a szentesi gyógyfürdőbe

Újra használhatják a gyerekek a szentesi gyógyfürdőt. A tisztiorvosi szolgálat a jogszabályi előírások miatt tavaly ősszel tiltotta meg, hogy 14 évesnél fiatalabbak orvosi beutaló nélkül használhassák a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházhoz tartozó fürdőt.



Száznál is több helyen kampányolnak a rezsicsökkentéssel Orbánék

Több mint száz helyszínen szervez a rezsicsökkentést támogató lakossági fórumot a következő hetekben a Fidesz. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő szerint a fórumokra szóló meghívót az a 2,5 millió ember kapja majd meg, akik az elmúlt időszakban aláírták a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtő ívet.



Megsimogatták Mesterházy és Bajnai fejét

Üdvözli és támogatja az MSZP és az Együtt-PM választási megállapodását a Német Szociáldemokrata Párt (SPD). A legnagyobb német ellenzéki erő szerint a közös képviselőjelöltek indításával elérhető közelségbe került az Orbán-kormány leváltása.


Nevelt fiával árult drogot egy nagykátai férfi

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a két nagykátai férfit, akiket augusztus 31-én fogott el a rendőrség. Az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatók drogkereskedelemmel – közölte a rendőrség szerdán.