Orvvadászra csaptak le Szabolcsban

Orvvadászt fogtak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Magyon, az 52 éves helyi férfi lakásán fegyvert, lőszereket és trófeákat is találtak – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.


Feljelentést fontolgatnak a trafikosok a kiskorú próbavásárlók miatt

A megbüntetett trafikosok közül többen is rendőrségi feljelentést fontolgatnak, mert a hatóságok kiskorúakat vontak be az ellenőrzésükbe – közölte az atv.hu. A trafikosok szerint az ellenőrzésekkel ezeket a fiatalokat szándékosan küldik olyan helyre, ahova nekik belépni tilos, és a törvény betűje szerint ezzel a védelmükre vonatkozó szabályokat is megszegik.


Elcsalható-e a 2014-es választás?

Ismét fellángolt a vita a 2014-es országgyűlési választás tisztaságáról, és úgy tűnik, ettől a tematikától már nem is szabadulunk jövő nyárig. A borzongás tárgya, a levélben szavazás nem példa nélküli, a magyar rendszerben azonban olyan kiskapuk maradtak, amik valóban alapvetően alááshatják a rendszer iránti bizalmat. Csalni könnyebb lesz az új rendszernek köszönhetően; ahhoz azonban, hogy maga a választás elcsalható legyen, több körülmény – ma igen nehezen elképzelhető – együttállása kellene.


A Heti Válasznál landolt az állami hirdetések többsége

Tavaly a hetilapokban megjelentetett állami hirdetések relatív többsége – az összes költés 22,7 százaléka, listaáron közel 300 millió forint - a Heti Válasznál landolt - derül ki a Mérték Médiaelemző Műhely elemzéséből.


Rendkívüli parlamenti ülést hívnak össze

Rendkívüli parlamenti ülés lesz augusztus 20-a után a köznevelési törvény módosítása miatt – mondta Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön az MR1- Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.



Balesetek miatt óriási a dugó az M0-son

Két baleset is történt az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán, pár kilométerre egymástól csütörtök reggel, egyre nagyobb a torlódás – közölte az Útinform és a rendőrség az MTI-vel.


Vámosszabadiban már hétfőn megnyit a menekülttábor

Jövő hétfőn érkeznek az eső lakók a Vámosszabadi külterületén, a magyar-szlovák határ közelében kialakított, a helyiek tiltakozó akcióit kiváltó menekülttáborba - írta csütörtöki számában a Kisalföld.



Megsérült valaki a 49-es főúton

Egy ember megsérült, amikor összeütközött két személyautó és egy teherautó a 49-es főúton Mátészalka és Jármi között.





Máshogy vonulhatnak ki a tűzoltók jövő évtől

Az önkormányzati tűzoltóságoknál a jövő év első napjától nem a személyi juttatásra, hanem a dologi kiadásokra határoznak meg limitet – egyebek mellett ezt tartalmazza az a belügyminiszteri rendelettervezet, amely a kormány honlapján jelent meg. A változás a tűzoltók riasztás utáni kivonulását is érintené.



Korrupciós ügy: bilincsben maradhatnak a volt főtisztek

Rács mögött maradhat az a négy, egykori vezető beosztású főtiszt, akiket a tavaly nyáron kirobbant rendőrségi vesztegetési botrányban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványára helyeztek előzetes letartóztatásba – írta a Magyar Nemzet.



Januártól jöhet Magyarországon az internetes feketelista

A Központi Elektronikus Hozzáférhetetlenné Tételi Határozati Adatbázishoz (KEHTA) minden netszolgáltatónak kötelező csatlakozni. Ha egy bíróság (vagy ami több visszaélésre ad lehetőséget: egy illetékes hatóság) úgy rendeli el, akkor pedig ellenállás nélkül blokkolniuk kell egy weboldalt.