Kamionba csapódott egy mikrobusz
A Nyárlőrinc közelében történt baleset hárman megsérültek a mikrobusz utasai közül. Reggel 7 óra után oldották fel a teljes útzárat.
A Nyárlőrinc közelében történt baleset hárman megsérültek a mikrobusz utasai közül. Reggel 7 óra után oldották fel a teljes útzárat.
MTI
Alig lélegeztünk fel az év legmelegebb napja után, máris visszatérőben a kánikula. Vasárnap megint 37 fok lehet. Esőnek nyoma sem lesz az elkövetkező napokban, de felhőnek sem nagyon.
hvg.hu
Összesen tizennégy bejelentést kaptak a tűzoltók a kedd délutáni vihar miatt Nyíregyházán – közölték a katasztrófavédelemtől.
MTI
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság kedden azt a férfit, aki vasárnap Érden rátámadt egy nőre, majd a védelmére siető férfit többször fejbe rúgta.
MTI
Elsodort egy nőt egy Békéscsabára tartó gyorsvonat Szajolnál. A baleset miatt a debreceni, a békéscsabai és a hódmezővásárhelyi vasútvonalon is késésekre kell számítani - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Két óriási szívet ábrázoló fotóval kívánt sok boldogságot Orbán Ráhelnek, a kormányfő legidősebb lányának és leendő vőlegényének Schmuck Andor párta, a Magyarországi Szociáldemokraták Pártja.
hvg.hu
Átadták kedden a csaknem 2,4 milliárd forint értékű szolnoki árvízvédelmi beruházás első ütemében épített Zagyva-torkolati sétányt. A Zagyva-híd és a Tisza-híd közötti 150 méteres szakaszon a jobb parti rézsű betonba rakott terméskő burkolatot kapott, és a korábbinál csaknem 40 centiméterrel magasabb támfalat építettek.
MTI
Összesen tizenkilenc villamosmegállóban alakítanak ki a következő hetekben plexiborítású váróhelyeket Debrecenben. Az 1-es és az épülő 2-es villamos vonalán is lesznek egységes fedett utasvárók – írja a dehir.hu.
hvg.hu
Több mint félmilliárd forintos fejleszti utastájékoztató rendszerét a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. Összesen 519 millió forintot költenek erre idén. A társaság 162 autóbuszába elektronikus tájékoztató táblákat szerelnek, és a járművek követhetővé válnak az interneten is.
MTI
Körülbelül 150 négyzetméter alapterületű szalmakazal gyulladt ki Sárosd és Szabadegyháza között, tíz hektáron a tarló is leégett – közölték a katasztrófavédelemtől.
MTI
Kigyulladt egy kisteherautó az M5-ös autópálya 101-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalt lezárták kedd délután – közölte a rendőrség.
MTI
Elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) több északkeleti térségre a várható heves zivatarok miatt.
hvg.hu
Az analóg földfelszíni tévéadások szerdai lekapcsolása után még egy hónapig igényelhetnek állami támogatást az ország középső 14 megyéjében élő rászorulók – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az átállást elmulasztók nem fekete képernyőt látnak majd szerdától, hanem öt napon keresztül egy tájékoztatást a szükséges teendőkről.
MTI
Fegyverrel rabolt ki egy férfi egy dohányboltot Budapesten, az I. kerületi Batthyány utcában hétfő este – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a honlapján.
MTI
MTI
hvg.hu
Hétfőn délután megrázó élmény várt azokra a fürdőzőkre, akik Tiszavárkonynál mentek le hűsölni a Tiszára – közölte a szoljon.hu Szolnok megyei híroldal.
hvg.hu
Két helyen is a vízimentőknek kellett bevatkozniuk kedden. Mindkét bajbajutott szörföst kimentették.
hvg.hu
Az alapvető jogok biztosának jelölése előtt Áder János államfő személyes megbeszélésre hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit. A találkozó egy hét múlva, augusztus 6-án lesz - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Sajtóigazgatósága kedden az MTI-vel.
MTI
Ismételt füstpróbát tartanak keddtől a négyes metró épülő állomásán, mert az első próbánál hiányos volt az üzemi terekben lévő ajtók szigetelése.
MTI
Az alapvető jogok biztosához fordult a Magyar Helsinki Bizottság, kérve, hogy kezdeményezze a fokozott ellenőrzésre, valamint a ruházat, a csomag és a jármű átvizsgálására vonatkozó jogszabályi rendelkezések felülvizsgálatát az Alkotmánybíróságnál - közölte a szervezet a Facebook-oldalán kedden.
MTI
Megütött egy buszsofőrt egy utas Székesfehérváron hétfő este. A harmincéves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indult büntetőeljárás – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
MTI