Trafikos támadt az ATV stábjára
A szalkszentmártoni trafikokat üzemeltető házaspár férfi tagjának nem tetszett, hogy ott forgat az ATV stábja. Rendőröket kellett hívni.
A szalkszentmártoni trafikokat üzemeltető házaspár férfi tagjának nem tetszett, hogy ott forgat az ATV stábja. Rendőröket kellett hívni.
hvg.hu
Tilos enni, inni, a földre ülni és a karzaton tüntetni – egyebek mellett ezeket a szabályokat tartalmazza Kövér László új házirendje. A házelnök adós maradt viszont a hivatalos dress code-dal, így csak találgatni lehet, milyen öltözet méltatlan az Országgyűlés tekintélyéhez. Mint összeállításunkból kiderül, sok ország parlamentjében sokkal lazább a szabályozás, bár a „kövéri szigorra” is van példa Európában.
hvg.hu
Megverte és elvette ezer forintját ismerőse annak a 13 éves fiúnak, aki egy pápai lakásotthonból szökött meg a napokban. A 30 éves devecseri férfi ellen rablás miatt indítottak eljárást.
HavariaPress
Megtalálták a még májusban az Irinyi utcai kollégiumból eltűnt egyetemista, B. Attila holttestét a Dunában – írja a Kisalföld.
hvg.hu
Alig derült ki, hogy szeptemberben oltár elé áll Orbán Viktor legidősebb lánya, Ráhel, máris beindult a mémgyár.
hvg.hu
Két ötfős társaság esett egymásnak szombaton, majd hétfőn délelőtt is Gyöngyöspatán.
hvg.hu
A rendőrség megerősítette az információt, de közelebbi részleteket nem közölt az ügyről. A rabló a támadás után elmenekült.
hvg.hu
Rövidülő hivatali ügyintézési határidők, egységes nyitva tartás, online ügyfélszolgálatok, egyszerű azonosíthatóság, akadályoktól mentes ügyintézés - egyebek mellett ezt szolgálja az Államreform Operatív Program, amelynek részeként lezárult az elektronikus ügyintézésre vonatkozó jogszabályi környezet felülvizsgálata.
MTI
A trafikbotrányok kivizsgálását követelték molinókkal és táblákkal a Párbeszéd Magyarország politikusai kedd délelőtt a Legfőbb Ügyészség épülete előtt.
hvg.hu
Biztosítóberendezési hiba miatt nem közlekednek a vonatok Tatánál, ezért jelentős késésekre kell számítani a hegyeshalmi vasútvonalon - közölte a Mávinform kedd délelőtt az MTI-vel.
MTI
Kórházba szállították azt a kerékpárost, akire egy faág zuhant a viharban hétfőn este, Segesd határában.
HavariaPress
Egy letört faág miatt leszakadt távvezeték okozott tüzet a hétfő esti viharos szél idején Zalában - közölte honlapján kedden a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
MTI
A Deák Ferenc tér és a Szent Gellért tér között egy baleset miatt pótlóbuszok járnak.
unknown
A holland populista politikus felesége magyar, de Hollandiában csak hetente egyszer találkozhatnak.
hvg.hu
Az ékszerekkel kereskedő Heves megyei párt tízmillió forintra büntette az adóhatóság. Légipostával hozták be a távol-keleti ékszereket, és az interneten szabadultak meg azoktól.
MTI
Az MSZP szerint az átadáshoz közeledve a Fidesz politikusai láthatóan egyre jobban kedvelik az általuk korábban örökké szidalmazott négyesmetró-beruházást.
MTI-OS
A 12 éves kislány péntek délután tűnt el zalaszentlászlói otthonából. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
hvg.hu
Egy kilométerre elsodródott a parttól két külföldi turista egy gumicsónakban vasárnap délután Balatonfenyvesnél, a vízi rendőröknek a hánykolódó hajó tűnt fel.
hvg.hu
Nyolc elfogatóparancs volt érvényben az ellen a budapesti férfi ellen, akit hétfőn fogtak el a rendőrök a főváros VII. kerületében, az Erzsébet körúton.
HavariaPress
A baleset az M2-es 18-as kilométerkövénél történt a Budapest felé haladó oldalon kedd reggel, ketten megsérültek.
MTI