Teljesen megújul a Thököly út a Keletinél

Megkezdődik július 30-án a Thököly út felújítása a Hernád utca és a Dózsa György út közötti szakaszon. A munkálatok előreláthatóan szeptemberig tartanak majd – közölte a BKK.



Analfabéták szereztek jogsit kenőpénzért, vádemelés az autósiskola ellen

Vádemelési javaslattal zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a vesztegetés miatt indított nyomozást egy budapesti autósiskola vezetőjével, valamint román és magyar társaival szemben, akik 2008 és 2010 között ezer és ezernégyszáz euró közötti összegért adtak jogosítványt román állampolgároknak úgy, hogy azok nem rendelkeztek sem gyakorlati, sem elméleti ismeretekkel – értesült a HavariaPress.


Leállt az 1-es villamos, feladták a sínek

Pótlóbuszok közlekednek az 1-es villamos helyett a Reitter Ferenc utca és Bécsi út megállók között vágánykivetődés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).


Evakuáltak 300 fürdőzőt a Balatonból

Elképzelhető, hogy egy robbanótestet találtak a fürdőzők a balatonfűzfői Tobruk strandon péntek kora délután – közölte az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred kommunikációs tisztje.



Előzetesben van a szigetszentmiklósi túszejtő

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki többször rálőtt a feleségére és a nő segítéségére siető férfira, majd túszul ejtette a nőt csütörtökön Szigetszentmiklóson.


Négyen megsérültek a 4-esen

Négyen megsérültek a 4-es út szolnoki elkerülő szakaszán, a 94-es kilométernél, ahol két autó ütközött péntek délben. Az érintett útszakaszt lezárták – közölte a megyei katasztrófavédelmi szóvivő.



Botrányos temetés Felsőmocsoládon

Méltatlan körülmények között temettek el egy helyi német férfit a felsőmocsoládiak szerint, többen felháborodtak. Betegségben hunyt el a 70 éves férfi, és az önkormányzat szerint azért kapott szociális temetést, mert nem érték el a hozzátartozóit. Egyszerű furnérládában, lepedőbe csavarva, meztelenül temették el, még a szemét sem zárták le, és papot sem hívtak hozzá.


Drámaian megváltozik a Keszthelyi-hegység

Hatalmas erdőterületeken nagy mennyiségben kell rövid idő alatt kitermelni a fákat a Keszthelyi-hegységben, mert a 2011-től tartó szárazság következményeként az erdők mintegy kétharmada kipusztult, és mindezek miatt a táj arculata is drámaian megváltozik – közölte a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója csütörtökön, az érintett térségben tartott sajtótájékoztatón.


Holnapra visszakerül a Parlamentbe a Honfoglalás

Hengerre helyezték, készen áll a szállításra Munkácsy Mihály Honfoglalás című képe. A történelmi festmény várhatóan már szombaton az Országház Munkácsy-termében lesz – mondta Gippert László főrestaurátor pénteken.


Szolidaritás-logó: jogi lépéseket tehetnek a lengyelek

"Nagyon meglepődött" a lengyel Szolidaritás 33 évvel ezelőtt készült logójának tervezője, hogy a magyar Szolidaritás rendezvényein látta viszont a művét - írta a Népszabadság. A lengyel szakszervezet vezetőségének tagja a Magyar Nemzetnek korábban azt mondta, nem adtak engedélyt a jelképük használatára és végső esetben jogi útra terelik az ügyet. Kónya Péter, a magyar Szolidaritás vezetője szerint viszont jogszerűen használják a logót.


A sikátorokban leselkedő bűn ellen küzdene a belügy

Bűnmegelőzési központként működő kisbuszok, tanyavilági „forródrót”, információs pultok – többek között ezek szerepelnek a következő tíz évre tervezett Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában. A javaslat szerint nem egészséges sikátorokat építeni, az egyedül bóklászó 18 év alattiakat pedig kiszorítanák a bulihelyekről.




Színtiszta hőség: már nincs figyelmeztetés zivatar miatt

A hőség miatt az ország jelentős részére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A néhány megyére heves zivatar, illetve felhőszakadás miatt korábban kiadott elsőfokú figyelmeztetést viszont pénteken visszavonták.



Megfiatalítják a miskolci buszflottát

Összesen hetvenöt új, gázüzemű autóbuszt állíthat forgalomba 2014-ben a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. – írja a minap.hu. A járműbeszerzésről szóló közbeszerzés a napokban jelenhet meg. A nyertes ajánlattevőnek jövő augusztus végéig kell leszállítani és forgalomba állítani az összes buszt, az elsők azonban már áprilisban megérkezhetnek. Ezzel egyidőben a tervek szerint leselejtezik a régi Ikarusokat.


Lecsapott a TEK Józsefvárosban

Őrizetbe vettek a fővárosban hét embert, akik ellen kereskedéssel elkövetett, kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indult eljárás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.