Lelkesen szavaztak a pári időközi polgármester-választáson
Több mint 70 százalékos részvétel mellett Farkas Jánosné független jelölt nyert.
Több mint 70 százalékos részvétel mellett Farkas Jánosné független jelölt nyert.
MTI
Gyalázatos, ami történt Magyarországgal kapcsolatban az Európai Parlamentben – mondta Orbán Viktor a Tavares-jelentés elfogadása után a közrádióban. Az Országgyűlésben a Fidesz–KDNP szavazataival el is fogadtak egy határozatot, amivel gyakorlatilag elítéljük az EP-t. Ennek azonban nincs jogkövetkezménye, így azt kérdeztük kormánypárti képviselőktől, nem kellene-e még tovább menni, például demonstratív módon visszautasítani az EU-támogatásokat.
hvg.hu
Kedden kezdődik a Fenyő-gyilkosság büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken; a vád szerint Jozef Rohác - aki ellen a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás ügyében is nyomoznak - ismeretlen személy megbízásából másfél évtizede hangtompítós géppisztollyal kivégezte Buda belvárosában Fenyő Jánost, a Vico cégcsoport elnökét.
MTI
A gépkocsik a leállósávon állnak, a közlekedést nem zavarják. A forgalom azonban lassan halad, mert a Balaton felől sok jármű indult el a főváros irányába.
MTI
Két nő ült abban a személyautóban, amely összeütközött a motorossal Harta és Dunatetétlen között.
hvg.hu
Mesterházy Attila MSZP-elnök a blogján azt értékelte, ahogy az Orbán-kormány a Tavares-jelentésre reagált.
HVG
A rongálás következtében nagy mennyiségű gáz került a légtérbe Nyírmihálydi érintett utcájában.
MTI
Minél többen vegyünk részt Horn Gyula temetésén - írta vasárnap közleményben a Demokratikus Koalíció (DK).
MTI
Nagyhalászi közelében két személyautó ütközött össze, négyen megsérültek. Az egyik autó 29 éves sofőrjén már nem tudtak segíteni a mentők.
MTI
Mérsékelten meleg, napos idő várható a jövő héten. A hét második felében felhősebb, nedvesebb időre kell számítani.
MTI
Az Emmi Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága elsőként ítélte el a Pride utáni verést a kormány részéről.
MTI-OS
Szili Katalin módosító javaslatában a friss diplomásoknak is elérhetővé tenné a gyedet, ami több mint másfélszeresére emelné igénybe vehető juttatásaik összegét.
MTI
TRISKELL Kft., Kvadrum Építésziroda, Vándorépítész Kft., MAKONA Építész Tervező és Vállalkozó Kft. - ezek a cégek gyakran kaptak szerepet kapott a katasztrófák utáni helyreállításban - mondta Szabó Zoltán, a Demokratikus Koalíció alelnöke.
MTI
Négyen súlyosan megsérültek, amikor két személyautó összeütközött. Az érintett útszakaszt teljesen lezárták.
MTI
A dunbaújvárosi nyomozók azért kérték a terrorelhárítók segítségét, mert úgy tudták, fegyver is van a drogtermesztőknél. Fegyvert aztán nem találtak.
MTI
A BRFK adatgyűjtést folytat annak megállapítására, hogy szombat délután hat óra után elkövettek-e közösség elleni erőszakot három, a Budapest Pride felvonulásról távozó férfi ellen - közölte a rendőrség honlapján. A rendőrök a három közül csak egy emberen látták sérülések nyomait - közölte a rendőrség.
MTI
A kémtevékenység leleplezéséről ismertté vált Edward Snowdent kellene a magyar diplomáciának nyilatkoztatni a megfigyelési botrányról - írta a Jobbik képviselője. A párt kevésnek tartja a magyar külügy reakcióját a Snowden-botrányra.
MTI-OS
Még nem volt példa arra, hogy egy tagállam gyakorlatilag az Európai Uniót elítélő határozatot fogadjon el, bár 2000-ben, amikor a Jörg Haider vezette Szabadságpárt kormányra kerülése miatt szankciókkal sújtották Ausztriát, az osztrák kormány egy az EU-ról szóló népszavazással fenyegetőzött. Akkor még idejében feloldották a szankciókat.
hvg.hu
Az Együtt-PM szövetség szerint cinikus lépés a kormányzattól, hogy visszaküldik a nem nyertes trafikpályázatok dokumentációját a pályázóhoz.
MTI
Egy tanúvallomás szerint a médiacsászárnak két szeretője is volt élettársa mellett, közülük az egyikkel beszélt éppen telefonon, amikor valaki az autójához lépett és lelőtte őt.
hvg.hu