Meghalt egy nő egy adománykonténerben
Megfulladt egy nő Franciaországban egy adományruhabank beadókonténerének nyílásában.
Megfulladt egy nő Franciaországban egy adományruhabank beadókonténerének nyílásában.
MTI
Ha van korszakváltás, akkor az Őszödön kezdődött – olvasható azon a képen, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő tett közzé a Facebookon.
hvg.hu
50-100 perces késéssel közlekednek a vonatok a pécsi vonalon, mert elgázolt egy embert a tehervonat, a Tolna megyei Döbrököznél.
HavariaPress
A magyarok fele helyesli az azonos neműek élettársi kapcsolatának törvényes elismerését, de azzal, hogy házasságot kössenek ennél kevesebben, háromtizednyien értenek egyet – derül ki az Ipsos felméréséből.
hvg.hu
A 23 éves tiszaszigeti fiatalember a XI. kerületben gyújtott fel több járművet. Tetteinek indítékáról nem esik szó a rendőrségi közleményben.
MTI
Hat óra alatt elfogták a rendőrök azt a két tinédzsert, akik vasárnapra virradóra szétzúztak hat buszmegállót, a Csongrád megyei Ópusztaszeren – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Nem volt jogszerűtlen az árvízi veszélyhelyzet kihirdetése, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nem követett el mulasztást - közölte a szaktárca az Ars Boni című jogi folyóirat cikkére reagálva.
MTI
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki magát polgárőrnek kiadva jutott be több kisteleki lakásba, majd a tulajdonosok figyelmét elterelve pénzt lopott.
HavariaPress
Kihelyezett kormányülés lesz szerdán Fertődön - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-t.
MTI
Teljesen kiégett egy családi ház keddre virradó éjjel a Zala megyei Lasztonyán, az épületben nem tartózkodott senki.
MTI
Szeptember 1-je után lehet parlamenti frakciója a Lehet Más a Politikának (LMP), miután az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága keddi ülésén elfogadott egy, a házszabályhoz benyújtott módosító indítványt.
MTI
Mintegy 400 négyzetméteres területen égett a hulladék a zalaegerszegi, búslakpusztai hulladéklerakóban, a tüzet vízzel és földmunkagépekkel fékezték meg - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
hvg.hu
Éles kukoricagránátot találtak egy tatai fémátvevő telephely alkalmazottai hétfőn. A Készenléti Rendőrség tűzszerészei elszállították és megsemmisítették a robbanószerkezetet.
HavariaPress
100 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség arra a rongálóra, aki festékkel öntötte le a kiskundorozsmai Stációk egyik szentképét.
HavariaPress
Háborús bűntett miatt emeltek vádat a második világháborúban Kassán kínzásokban közreműködő volt rendőrtiszt ellen. Mivel az eljárás tárgya kiemelt ügy, a bíróságnak három hónapon belül tárgyalnia kell.
hvg.hu
Az árvízzel összefüggésben 362 millió 930 ezer forint adomány érkezett a nemzeti összefogás számlaszámára és SMS-eken keresztül - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követően.
MTI
A büntetőper tárgyalását azért ismétlik meg, mert a háromtagú büntetőtanácsá egyik ülnöke megbetegedett. Már másodszorra ismétlik meg az eljárást az iszapömlés ügyében.
MTI
100 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője arra a garázdára, aki felgyújtotta a szőregi Rózsaünnep szalmabábjait – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Pótlóbuszok közlekedtek hétfő reggel a Jászai Mari tér és a Széll Kálmán téri végállomás között, a forgalom délelőttre állt helyre.
MTI
A BKV szerint a 4-es villamos vezetője "sokkhatás alatt elvesztette az önkontrollját" és ezért bántalmazott egy szabálytalanul közlekedő terhes nőt hétfőn kora este. A járművezetőt felfüggesztették.
hvg.hu