Mesterházy: Orbán rendszere "megoszt, megfélemlít és meglop"

Ma nem országhatárok, hanem az esélyek és lehetőségek mentén szakad szét a nemzet, ám míg korábban külső hatalmak, ma saját kormánya szakítja szét - jelentette ki Mesterházy Attila kedden Egerben, a városi sportcsarnokban megtartott MSZP-nagygyűlésen.



Pénteken tetőzhet a Duna a Szigetközben

Kedd este már összesen 673 kilométernyi töltés mentén védekeztek az árvíz ellen országszerte. Ebből rendkívüli védekezés van érvényben 191 kilométeren. Több mint 63 kilométeres szakaszon másod-, több mint 418 kilométeren pedig első fokon védekeznek – derül ki az Országos Műszaki Irányító Törzs adataiból.




Már 20 centi víz is veszélyes lehet

Az árvíz által sújtott településeken élők számára állított össze információkat a teendőkről a Pest megyei katasztrófavédelem. Azt is ismertetik, mit kell magunkkal vinni, ha evakuálnak minket.



Erre figyeljenek holnap a csömöri HÉV utasai

Szerda reggel 8 óra 15-től a késő esti utolsó indulásig a csömöri HÉV (H9-es) rövidített útvonalon, az Örs vezér tere-Szabadságtelep, illetve a Cinkota-Szabadságtelep állomások között közlekedik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.


Árvízi körkép: eddig 133 embert telepítettek ki

A dunai áradás a vízügyi számítások szerint holnap éri el Magyarországot, a Duna mentén azonban kedden is több helyen zajlottak védekezési munkálatok, Győr-Moson-Sopron, valamint Pest megyében pedig már kitelepítésre is szükség volt - közölte a katasztrófavédelem. A hivatásos erők mellett a segélyszervezetek is megkezdték munkájukat az árvíz sújtotta területeken.



Ötezer embernek tudnak szállást adni Győrben

Szükség esetén ötezer ágy áll rendelkezésre Győrben, ha az árvízi helyzet miatt embereket kellene elhelyezni - mondta Sallai Péter ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató a Győrhöz legközelebb fekvő szigetközi településen rendezett kedd esti falugyűlésen.


Baranyában is készülnek már a dunai árhullámra

Baranyában is megkezdődtek a dunai árvízvédelmi munkálatok: a megyének a folyó által leginkább veszélyeztetettebb részén, Dunaszekcsőnél már töltik a homokzsákokat – mondta kedden a megyei védelmi bizottság elnöke.



Árvíz: itt és így segíthet - térkép

Egy nap alatt megtöbbszöröződött az árvízzel kapcsolatos segítségnyújtást szervező közösségi oldalak követőinek száma. A facebookos kezdeményezések mellett máshol is találni közösségi webes szervezkedést, a felajánlásokról már térkép is készült és értesítések is kérhetők.


Boldoggá tesz 31 magyart a francia kormány

Harmincegy magyar hallgató kap hosszú távú ösztöndíjat a francia kormánytól. Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete pénteken adja át a támogatásról szóló okleveleket Budapesten.



Egész Pest megyére kiterjesztik a készültséget

Szerdától várhatóan rendkívüli árvízvédelmi készültség lesz érvényben egész Pest megyében. A legveszélyeztetettebb területeken, Vác és Érd térségében csaknem harminc településen lehet nagyobb gondokra számítani - közölte honlapján a Pest megyei katasztrófavédelem.



Nem veszélyezteti az ár a paksi atomerőművet

A paksi atomerőmű üzemeltetésére, biztonságára nem jelent veszélyt a Duna áradása. Az atomerőmű telephelye semmilyen körülmények között nem kerül víz alá - mondta Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója kedden.