Agyonszúrta betegtársát egy férfi a váci kórházban
Halálra szurkálta egyik betegtársát egy férfi a váci kórházban szerda délben. A késelőt a rendőrség őrizetbe vette.
Halálra szurkálta egyik betegtársát egy férfi a váci kórházban szerda délben. A késelőt a rendőrség őrizetbe vette.
HavariaPress
"Kósa Lajos hazugságai miatt" helyreigazítást kér a köztévétől Bajnai Gordon. A Fidesz alelnöke az M1 műsorában azt mondta: nem igaz, hogy Bajnai Gordon közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, és védekezése "morálisan nem áll meg".
hvg.hu
MÁV-dolgozók tanúkénti meghallgatásával folytatódott szerdán a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalása a Veszprémi Törvényszéken.
MTI
Azonnal jelezniük kellett volna az édesapának, hogy speciális igényű gyermekének fogadására nincsenek felkészülve és nem tudják azt megoldani – írta közleményében az a wellnessközpont, ahol korábban sajtóbeszámolók szerint úgy bővítették ki a játszóház házirendjét, hogy speciális igényű kisgyerekeket ne kelljen befogadni. Az esetre egy beteg gyerek édesapja hívta fel a figyelmet.
hvg.hu
Sikkasztás és csalás miatt emelt vádat az ügyészség egy Nógrád megyei plébános ellen, aki öt éven át rendelkezett sajátjaként Kutasó és Bokor egyházközségének civil jövedelempótlékával. Az 57 éves férfi több mint hárommillió forint kárt okozott a Váci Egyházmegyének valamint két embernek 2007 és 2011 októbere között.
unknown
Az LMP szerint a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetése lehetőséget ad arra, hogy a kormányzat szakítson a megszorítások 25 éve zajló politikájával. Schiffer András, a párt társelnöke szerint úgy is ki lehetett volna kerülni az eljárás alól, hogy eközben "nem véreztetik ki az oktatást, az egészségügyet és a szociális szférát".
MTI
A büntetlen előéletű pásztói férfi 2005-ben került baráti kapcsolatba egy családdal, és 2009-ben már erőteljes érzelmi és szexuális vonzalmat érzett akkor 10 éves lányuk iránt. A gyanúsított tavaly november végétől előzetesben van.
MTI
Elfogadták a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a Budapesti Városüzemeltetési Központ, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a BKV és további tíz fővárosi cég 2012-es üzleti beszámolóját.
MTI
Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik ügyintézőjével szemben, aki 50 ezer forintért soron kívül adott ki adóhatósági okiratot.
HavariaPress
Először végeztek poszméhekkel irányított keresztezést a cseresznyenemesítésben Magyarországon az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet szakemberei. A dongók a speciális körülmények ellenére is sokkal hatékonyabbnak bizonyultak, mint az emberi kezek.
MTI
Összeütközött egy autó és egy kisbusz a fővárosban, a IX. kerületi Üllői úti felüljárón. Félpályán halad a forgalom, az egyik sofőr megsérült – közölte a rendőrség.
MTI
A Jobbik nem támogatja a kampányfinanszírozás szabályainak tervezett megváltoztatását, mert az álláspontjuk szerint pazarlóvá teszi a rendszert.
MTI
Lamperth Mónika figyelmét rasszista és trágár bejegyzéseket tartalmazó Facebook-oldalra hívták fel. A tartalmak szerzője az MSZP-s politikus szerint egy kaposvári köztisztviselő.
MTI-OS
A 16 éves fiút egy osztálytársa ütötte arcon az órák közötti szünetben.
hvg.hu
Újabb alaptörvény-módosítással rendezheti le a kormány az egyik fontos vitás kérdést az Európai Unióval, ha Brüsszel nem hajlandó engedni az adóügyi kötelezettségszegési eljárás vitájában – írja az Index.
hvg.hu
Délelőtt teherautó és személygépkocsi ütközött az autópálya 18-as kilométerénél, ami miatt az érintett szakaszt lezárták.
MTI
Kövér László házelnökhöz fordulnak Novák Előd egyik, a parlamentben szerdán tett megjegyzése miatt - közölte a Facebookon Ertsey Katalin független képviselő.
hvg.hu
A sopronkőhidai börtön rendkívül zsúfolt, a rabok szűkös zárkákban töltik büntetésüket, kevés a pszichológus, de jó gyakorlat a szabadulás előtti családi konzultáció – állapította meg jelentésében az alapvető jogok biztosa jelentésében. Az 1886-ban épített Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben most először vizsgálódott az ombudsman.
MTI
A fővárosban fogták el május 2-án a szarvasi és a békés megyei rendőrök azt a három férfit, akik illegálisan levágott lóhúst adtak el tőkehúsként egy budapesti hentesüzlet számára. A három embert őrizetbe vették. Az elmúlt évben közel 350 állatot, többségükben lovakat vágtak le és adtak el. Az állatok értéktelen testrészeit, valamint a csontokat házaik kertjében ásták el.
HavariaPress