Városról városra terjeszkednek Simicska milliárdos reklámcégei

Miközben évente milliárdos nyereségre tesznek szert a kormányváltás óta, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési cégek a kisebb bevételt biztosító lehetőségeket sem hagyják ki. A hvg.hu gyűjtése alapján ezek 19 településsel kötöttek reklámgazdai szerződést, ami esetenként arra is felhatalmazza őket, hogy piaci vetélytársaiktól díjat szedjenek azért, hogy kint lehessenek a plakátjaik. Volt olyan város, ahol a Simicska-cégek egymással versenyezve indultak a koncesszióért.



Újabb utcákat neveznek át Tarlósék

A taxirendelet módosításáról, fővárosi cégek tavalyi beszámolóiról tárgyal mai rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A közgyűlés napirendjén szerepel 12 közterület elnevezése, illetve nevének megváltoztatása is.


"Orbán legkedvesebb cége"

A Közgép ismét az államtól kapott megrendelést, ezúttal 19 milliárdos értékben – írta az MSZP-s Török Zsolt.




Orbánékhoz fordul a katolikus, református és evangélikus egyház

Közös levélben kér felvilágosítást a kormánytól a katolikus, a református és az evangélikus egyház a szeptembertől bevezetendő hit- és erkölcstanoktatás szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos nyitott kérdésekről - közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata kedden.



Eltévesztett betű: egy ártatlant vallattak a szolnoki gyilkos helyett

Véletlenül összekeverte a rendőrség az ártatlan Pintér Istvánt a szolnoki gyilkosság elkövetésével vádolt T. Istvánnal - írta a szoljon.hu Szolnok megyei híroldal. A beszámoló szerint a rendőrök egyetlen betűt tévedtek. A tévedést megerősítette a rendőrség szóvivője is, aki szerint az adott helyzetben a rendőröknek nem volt mérlegelési lehetőségük.


Cáfolja az NFM, hogy megsemmisítik a trafikpályázatok adatait

Közleményben cáfolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Demokratikus Koalíció (DK) független képviselőjének, Varju Lászlónak a korábbi kijelentéseit, miszerint a tárcánál és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél is megsemmisíthetik a trafikpályázatok adatait.




Ritka emlősökre bukkantak Bajánál

Akár az itthon régen kihaltnak vélt földikutyafaj egyedei is lehetnek azok a május elején tudományos célból befogott ritka emlősök, amelyeket szerdán engednek szabadon befogásuk helyén, Baja közelében.



Füstölni kezdett egy BKV-busz Budán

Füst szivárgott a BKV egyik 212-es autóbuszának motorteréből, a főváros XII. kerületében, a Költő utcában. Személyi sérülés nem történt.



Elzárták a vizet az adósság miatt – csak a Jobbikot érdekli egyelőre az ügy

Hétfőn a miskolci Lyukóvölgyben a Kohász Kertszövetkezet tagságának döntése értelmében hat családot zártak ki az ivóvíz-szolgáltatásból. A szövetkezet elnöke szerint olyanokat érint az intézkedésük, akik sem a tagsági díjat, sem a vízdíjat nem fizetik. Az érintett házakban sok kisgyerek is él, ennek ellenére az illetékes hivatalok semmit nem léptek eddig az ügyben.