Kossuth téri fakivágás: ügyészséghez fordul az Együtt-PM

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) a Kossuth téri mélygarázsépítés és a beruházáshoz kapcsolódó fakivágás ügyében, mivel a választási szövetség súlyosan jogsértő elemeket talált az engedélyezés körül - közölte az MTI-vel Jávor Benedek csütörtökön.



"A Hajdú-Bét-ügyben ez az igazság"

Az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség együtt érez a Hajdú-Bét-ügy károsultjaival, de a leghatározottabban cáfolja, hogy nehéz helyzetükért Bajnai Gordon volna a felelős.


Szili nívótlan lejáratásnak tartja az őszödi ügyet

Az összes, a Heti Válaszban róla megjelent állítást valótlan és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja Szili Katalin korábbi házelnök. Közölte: nincs köze Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásához.



Gyurcsány Őszödről: a másik szál a debreceni városházára vezet

A Fidesz malmára hajtja a vizet az őszödi beszéd körül a Heti Válasz cikke nyomán kialakult vita – állítja Gyurcsány Ferenc, aki vidéki körútja közben Szombathelyen tartott sajtótájékoztatót az ügyről. Azt is mondta, hogy az őszödi kiszivárogtatókra nincs bizonyítéka, de az ügy másik szála a debreceni (fideszes) városházára vezet, valamint azt is, hogy a hetilapnak nyilatkozó Szabó Bálintot nem ismeri igazán.


Ezer embert evakuáltak Budapest belvárosában

Egy 82 milliméteres, második világháborús szovjet repeszaknagránátot találtak a Főpolgármesteri Hivatal Gerlóczy utcai épületének tetőszerkezetében csütörtök délben – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.


Egy idős ember tévéjéért ölt majdnem egy tizenéves fiú

Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a rendőrség az év elején Mezőtúron egy idős ember életére törő gyanúsított ügyében. Az előzetes letartóztatásban lévő 16 éves fiatalember ellen nyereségvágyból elkövetett emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.


A Fidesz szerint "torz" az Amnesty jelentése Magyarországról

"Ma reggel megint arra ébredtünk, hogy alaptalan és hamis állításokkal próbálnak nyomást gyakorolni Magyarországra" – így értékelte Hoppál Péter kormányszóvivő az Amnesty International országjelentését, amelyben többek között a romák és az egynemű párok elleni diszkriminációra hívták fel a figyelmet.


Gránátokat találtak a kaposvári cukorgyárban

Három aknavetőgránátot és 20-25 tüzérségi lövedéket találtak a kaposvári cukorgyár Pécsi úti üzemében csütörtökön - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.


Államtitkár: "idióta gondolat", hogy beleszólnánk a párválasztásba

Az új, párválasztást támogató kormányzati program csak egy lehetőség, hogy a fiatalok a tánc erejével könnyebben találjanak társra – mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár az MR1-Kossuth Rádió műsorában. Hozzátette, a programot saját élettapasztalatai is ösztönözték, és "idióta gondolat", hogy az állam ezzel beleszólna a párválaszása.



Álorvost árult gyógytakarókat Szatmárban

Elfogtak a rendőrök Csengerben egy férfit, aki orvosnak adta ki magát, így próbált meg gyógytakarókat eladni a szatmári kisvárosban a helyi lakosoknak - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.


Hajnali rajtaütés volt Kazincbarcikán

Hét elfogatóparanccsal köröztették azt a fiatal férfit, akit – külföldi bujkálása után – csütörtökön reggel fogtak el a rendőrök egy kazincbarcikai házban – értesült a HavariaPress.



Pánikba esett egy csecsemőjét autóba záró nő

Véletlenül bezárta néhány hetes csecsemőjét egy nő az autójába Kaposváron. A kulcsok a kocsiban maradtak, a kétségbeesett anya a rendőrségre rohant segítségért, de azt sem tudta hirtelen megmondani, hol parkolt le – értesült a HavariaPress.



Orbán: vége a "szép és izgalmas" alkotmányos vitáknak

"Szép és izgalmas" volt az alkotmányról szóló viták korszaka, de ez most lezárult – mondta Orbán Viktor csütörtökön, miután megbeszélést folytatott Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság (Ab) elnökével. Paczolay arról beszélt, fontos, hogy a kormány, a vezető politikusok és az Országgyűlés reagáljon az Ab döntéseire és azokat beépítsék saját munkájukba.


Agyonverhettek egy 9 hónapos csecsemőt

A rendőrség gyanúja szerint anyja és a nő élettársa bántalmazta azt a 9 hónapos sarkadi csecsemőt, aki elhunyt a kórházban, ahová életveszélyes állapotban szállították be szerdára virradó éjjel – értesült a HavariaPress.


Baja Ferenc: Fidesz-támogatással indult a Heti Válasz "koronatanúja"

Kitalált történet a Heti Válasz által közölt interjúban felvázolt, az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló sztori Szekeres Imre szerint, és azt mondja, Eduardo Rózsa-Florest Bayer Zsolt ismerte, nem ő. Baja Ferenc harmadosztályú ponyvának minősítette a lapnak nyilatkozó, "koronatanúként" szerepeltetett Szabó Bálint által előadott történetet és felhívta a figyelmet arra, hogy Szabó korábban fideszes színekben indult. Juhász Ferenc egyenesen marhaságnak nevezte a történetet. A hetilapnak nyilatkozó férfi azt állította, hogy három szocialista vezető politikus adhatta át az őszödi beszédet Eduardo Rózsa-Floresnek.