Magyar orvos ezredes a vegyifegyver-botrányban

Biológiai támadás idején bevethető laborral kapcsolatos információk lenyúlásával vádolják a honvédség korábban sztárolt orvos ezredesét és társait, köztük egy dandártábornokot.



Hajléktalanok: vitatkozik a kormány az ENSZ álláspontjával

Az ENSZ két különleges jelentéstevője bírálta a magyar alaptörvény módosítását, amely "kriminalizálja a hajléktalanokat", akik mintegy 30 ezren vannak az országban. A Fidesz közölte, nem ért egyet az ENSZ jelentéstevőivel, a Külügyminisztérium a kormány nevében kijelentette, részletesen fognak válaszolni a felvetésekre, de nem tették büntethetővé a hajléktalanságot.


Másképp landolhatnak a gépek Ferihegyen

Új repülőtér-megközelítő eljárást és ezt támogató szoftvert fejlesztett ki a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt., amelynek segítségével csökkenhet a repülőgépek károsanyag-kibocsátása és a repülőterek közelében élők zajterhelése.



Sátánnak tekintette Szita Bencét P. Erika

Egy fajta sátánnak tekintette, s minden bajának okozójának vélte a tavaly október végén tizenegy esztendősen meggyilkolt kisfiút, Szita Bencét nevelőapja élettársa, P. Erika – derült ki a Somogy Megyei Főügyészség sajtótájékoztatóján, amelyen a nő és társai elleni vádiratot ismertették. P. Erika azért ölette meg a gyereket, mert őt látta kapcsolata akadályának, és a kisfiút okolta saját gyermeke betegségéért is. A cikkben ismertetett részleteket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!


Kiakadtak az orvosok a kuponos akciók miatt

A Magyar Orvosi Kamara szerint jogszabályi intézkedésekre van szükség azok ellen a magánorvosok ellen, akik tisztességtelenül, etikátlanul és félrevezetően hirdetik szolgáltatásaikat.


Heti Válasz: Obamához hasonló kampányfogásokat alkalmaznának Bajnaiék

Az amerikai elnök, Barack Obama kampányában használt választói adatbázis létrehozásában közreműködő céggel is felvette az Együtt 2014 a kapcsolatot, a demokraták mozgósításáért felelős két szakember pedig már most is segíti a Bajnai Gordon vezette pártszövetséget – írja a Heti Válasz.


Betörő fogadta a garázsban a hazatérő autóst

A paksi rendőrkapitányság eljárást folytat betöréses lopás megalapozott gyanúja miatt V. Gábor 26 éves és S. Dániel 16 éves paksi lakosok ellen – közölte a rendőrség. A betörők akkor buktak le, amikor a sértett hazaért az autójával, és be akart parkolni a garázsba.



Közel háromezer ügyben vizsgálódott tavaly az adatvédelmi hatóság

Csaknem háromezer bejelentés ügyében indult valamilyen vizsgálati, 33 ügyben pedig hatósági eljárás az elmúlt évben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) - közölte Péterfalvi Attila elnök szerdán, a Parlament épületében tartott sajtótájékoztatóján, melyen ismertette a hatóság 2012. évi beszámolóját.







Mégsem vágják át a nagykanizsai töltést

A korábbi tervekkel szemben mégsem vágják át a Principális-csatorna gátját Nagykanizsán, erről a kockázatokat mérlegelve a helyi védelmi bizottság döntött szerda délután - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.