A kulturális bizottság támogatja a médiatörvény módosítását

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) álláspontja szerint a médiatörvények jelenlegi változtatása remélhetőleg a végét jelentheti a kormány és az Európai Bizottság között e tárgyban folyó vitának. Az MSZP szerint az előterjesztés nem tükrözi az unió kívánalmait, a Jobbik ugyanakkor úgy látja: a módosítás az EU diktátumának eredménye.



Kormánytisztviselő nem lehetne egyszerre több kamara tagja

Ha a Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) tagjai más kamarai tagsággal is rendelkeznek, akkor ezen kamarai tagsági viszonyukat fel kell függeszteniük - tartalmazza a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosításáról a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat.



Női betörőbanda okozott balesetet menekülés közben

Közlekedési balesetet okozott menekülés közben két betörő Hódmezővásárhelyen - közölte a Csongrád megyei rendőrség. A két nőt tetten érték, ekkor ugrottak be a menekülő autóba, amelyet egy harmadik nő vezetett.


Magyarország is érintetté vált a lóhúsbotrányban

Még tavaly nyáron érkezett kisebb mennyiség Magyarországra abból az ír hamburgerpogácsából, amelyet most egy német vállalkozás hívott volna vissza – közölte a napidoktor.hu. Csakhogy időközben az összes hazánkba érkezett gyanús húst megették, így egyelőre nem bizonyosodott be, valóban tartalmazott-e lóhúst a szállítmány.







Átlátszó: Már 2011-ben felbukkant az HÖK-ös gólyalista

Az atlatszo.hu cikksorozatban járja körül a múlt héten napvilágra került HÖK-listák ügyét. Arra, hogy pontosan kik a lista eredeti készítői és megrendelői, a lap forrásai jórészt ugyanazokat a neveket mondták. Az Átlátszó szerint régóta profiloztak, már 2011-ben felbukkant a gólyalista.


Szijjártónak rejtélyes milliókkal ugrott meg a vagyona

Jó évet zárt decemberben Szijjártó Péter: miközben „csak” 9,7 milliót keresett, több mint 12,5 millió forintot tudott félretenni. A tehetős családból származó miniszterelnökségi államtitkár jelentős vagyont halmozott fel 2002 óta, amióta politikusnak állt: megtakarításai 5,3 millióról 62,7 millióra növekedtek. Nem ő az egyetlen politikus, akinek vagyonnyilatkozatából nem derül ki, honnan származtak a pluszbevételei.


Tovább sztrájkolnak a Dunaferrnél

Nyugalomban telt a hétvége, továbbra is békésen, atrocitásoktól mentesen zajlik a dolgozók sztrájkja az ISD Dunaferr Zrt.-nél - közölte a sztrájkbizottság elnöke.


Felültek a békemenetesek is a Simor-vonatra

"Utóvizsgálatot" követel Simor András távozó jegybankelnök ellen a kormánypárti Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF). A CÖF mostani közleményét több támadás is megelőzte már az MNB, illetve a jegybankelnök ellen.



Udvarokat öntött el a víz Ipolytarnócon

A megáradt Ipoly folyó nyolc ház udvarát öntötte el, a Nógrád megyei Ipolytarnócon elrendelték a harmadfokú készültséget - közölte az alpolgármester hétfőn az MTI-vel.