Rákosi tettestársként emlegette Kádárt 1962-es kihallgatásán

Rákosi Mátyás, a korábbi Magyar Dolgozók Pártja (MDP) bukott főtitkára 1962-es szovjetunióbeli kihallgatásakor Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) akkori első titkárának felelősségét is emlegette a Rákosi-korszak törvénysértéseivel kapcsolatban - mondta Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója egy csütörtöki budapesti könyvbemutatón.


Két évet kapott jogerősen Pálháza volt polgármestere

Vesztegetés miatt jogerősen két év börtönbüntetést szabott ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálháza korábbi független polgármesterére a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön - közölte az intézmény sajtószóvivője.




"Arcátlanul hazudnak" - videóra vette a Milla a molinós incidenst

Videófelvétel bizonyítja a Milla szerint, hogy mégis fellépett a szervezet ellen az Országgyűlési Őrség, amikor a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) korábbi akciójára válaszolva ők is egy molinót feszítettek ki a Parlament épületénél. Az Országgyűlés sajtóosztálya korábban azt közölte a hvg.hu kérdésére, hogy semmilyen intézkedés nem történt egyik molinó esetében sem.


Hivatalosan is vége az LMP-frakciónak

Kövér László házelnök csütörtökön hivatalból megállapította a Lehet Más a Politika parlamenti frakciójának megszűnését - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.


Polgárőr buktatott le autófeltörőket

Egy járőröző polgárőrnek lett gyanús több fiatal viselkedése Budapest XIII. kerületében - közölte a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége.


Megbillent a Balaton víztükre

A sok csapadék hatására 68 centiméterre emelkedett a Balaton vízszintje, a part menti részeken több helyen belvízvédelmi készültséget rendeltek el - közölte Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön. Az elmúlt napokban egy igen ritka jelenséget is megfigyeltek a tónál.


Kilenc évet kaptak a nagykállói zálogház rablói

Jogerősen kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék csütörtöki ítéletében azt a két férfit, aki tavaly januárban kirabolta a nagykállói zálogházat - tájékoztatta Toma Attila, a törvényszék helyettes szóvivője az MTI-t.



Kiakadt a KDNP a Bayert elítélő fideszes miatt

"Egyöntetűen elítélte" Veszprém volt fideszes polgármesterének Bayer Zsolt cigányozós cikkével kapcsolatos üzenetét a KDNP városi szervezete - közölte az atv.hu. A portál közzé is tette azt a levelet, amelyet a helyi KDNP küldött Debreczenyi János korábbi városvezetőnek.


Orbán-maszkos rombolta le a papíregyetemet a Ferenciek terén

Egy Orbán-maszkot viselő aktivista rombolta le a Hallgatói Hálózat (HaHa) résztvevői által a Ferenciek terén kartonpapírokból felépített jelképes egyetemet - jelentette tudósítónk a hallgatói flashmob helyszínéről. A rendezvényen a korábbi várakozásokkal ellentétben nem jelentek meg focidrukkerek.





Fontos utas is ül ezentúl a fővárosi lopóautóban

A Budapesti Közlekedési Központ egyik forgalomirányító gépjárművében ezentúl közterület-felügyelő is utazik, aki olyan parkoló autók elszállítását, bírságolását végzi, amelyek akadályozzák a tömegközlekedést. A BKK Facebook-oldala szerint csütörtökön nyolc kocsi tulajdonosa ellen indítottak szabálysértési eljárást, két járművet el is szállítottak.


Vagyonőrökre támadtak rá és raboltak ki Kőbányán

Vagyonőröket támadott meg két ismeretlen csütörtökön Kőbányán, a tettesek a vagyonőröknél lévő táskát megkaparintották, a rendőrség fegyveresen elkövetett rablás miatt indított eljárást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrségi honlapon.