A Jobbik miatt kapcsolják le a Colosseum fényeit

Lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján - jelentették be szerdán Róma városa és a Római Zsidó Közösség kezdeményezését.


Navracsics: 2018-ban lehet választási regisztráció

Navracsics Tibor szerint az állami népességnyilvántartó rendszer mára elvesztette egyértelműségét, frissességét, ezért nem zárható ki, hogy a 2018-as országgyűlési voksolásra ismét felmerül a választási regisztráció gondolata.




Index: a Népszabadság marad a Ringiernél

Már február első hétvégéjén átköltözik a Ringier nyolcadik kerületi központjába a Népszabadság szerkesztősége, pedig nem régen még úgy volt, hogy a kiadó megválik a politikai napilaptól - írja az Index.


Munkásszálló gyulladt ki Soroksáron

100 embernek kellett elhagynia egy munkásszálló épületét szerdán délután a főváros XXIII. kerületében, amikor kigyulladt az egyik helyiség. Személyi sérülés nem történt.


Tífusz, -28 fokos fagy, fanyar bor - a doni katasztrófa hétköznapjai

A környéken pusztít a tífusz, ezért a honvédek nem hagyhatják el a körletet, közben beköszönt Tél Tábornok is: a lövészárkokban -28 fokos a hideg. A szovjet légierő egyre gyakrabban támad, a partizánok akciói is gyakoribbak. A naplóíró katona a januári doni áttörés napjaiban készült szabadságra, de nincs szerencséje, nem jut fel a vonatra. Eddig kiadatlan második világháborús naplóból közöl töredékeket a hvg.hu.



Drasztikus bércsökkentés nélkül megbénulnak az önkormányzatok

Megoldhatatlannak tűnő feladat elé állították az önkormányzatokat a törvényhozók a 2013-as költségvetés elkészítésénél. Mínuszos büdzsével nem lehet tervezni, miközben jókora összegeket vontak el a településektől. Az elmúlt évek folyamatos megszorításai után mobilizálható vagyonuk már szinte nem is maradt, így számos helyen a felelősségteljes tervezés helyett nem marad más hátra, mint játék a számokkal, ami főként a várható bevételek túltervezését jelenti.




Olaj került a Szinva-patakba

Olajjal szennyeződött Miskolc patakja, a Szinva, a szakemberek a Katalin utcai közlekedési híd és a Bató-ház között észlelték a bajt - tájékoztatott a polgármesteri hivatal szóvivője szerdán.



Hoffmann szerint minden rendben az iskolák átvételével

Az eddigi tapasztalatok arra utalnak: rendben zajlik az iskolák állami átvételének folyamata - jelentette ki az oktatásért felelős államtitkár szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériuma Együtt a jó iskoláért című országjáró körútjának ceglédi állomásán.


Havazás: minden településre el lehet jutni Nógrád megyében

A helyközi autóbuszokkal minden településre el lehet jutni Nógrád megyében, Salgótarjánban viszont nem tudnak közlekedni a helyi járatok Somlyóbányára a havas utakon - közölte a Nógrád Volán Zrt. személyszállítási üzletágának vezetője szerdán az MTI-vel.





A kormány alá rendelné az ügyészséget az ellenzéki kerekasztal

Az igazságügy-miniszter felügyelete alá rendelnék a legfőbb ügyész tevékenységét az ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek. Erről állapodtak meg szerdai megbeszélésükön az MSZP, az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői.


Bíróságra megy az LMP Németh Lászlóné miatt

Az LMP közérdekű adatkéréssel fordul a bírósághoz, mert elfogadhatatlannak tartja Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek a párt közbeszerzésekkel kapcsolatos kérdésére adott válaszát.