Meghalt Nádasdy Ferenc gróf

Hosszú betegség után elhunyt kedden a történelmi Nádasdy-család utolsó leszármazottja, Nádasdy Ferenc – közölte a Nádasdy Alapítvány kuratóriuma. A Magyar Örökség-díjas Nádasdy Alapítvány létrehozóját 76 éves korában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.




Bayer-ügy: a német romák tanácsának elnöke is felháborodott

Elhatárolódásra szólította fel Orbán Viktort Bayer Zsolt január 5-én megjelent cikkével kapcsolatban a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke. Romani Rose a szervezet közleménye szerint a magyar miniszterelnöknek hétvégén elküldött levelében arra kérte Orbán Viktort, hogy kezdeményezze Bayer Zsolt kizárását a Fideszből, jelezve ezzel elhatárolódását a publicista rasszista kijelentéseitől.




A sztrájkfenyegetés ellenére sem tágít az Emmi

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) nyilatkozata ellenére sem változtat tárgyalási stratégiáján - közölte az oktatási államtitkárság kedden az MTI-vel.



Egyetértettek az egykulcsos adó eltörlésében az ellenzéki egyeztetésen

A jelenleginél méltányosabb közteherviselést tartanak szükségesnek az ellenzéki egyeztetések résztvevői. Keddi megbeszélésükön egyetértettek az egykulcsos személyijöveledem-adózás megszüntetésében, az adókulcsokról és a különadók kivezetésének ütemezéséről viszont - főként az MSZP és a Demokratikus Koalíció véleménykülönbsége okán - nem jutottak megállapodásra.


Veterán járműveket loptak el Bajáról

Több millió forint kárt okoztak azok a tolvajok, akik nyolc régi gyártású, működésképtelen, felújításra vagy átalakításra váró járművet loptak el a közelmúltban egy bajai telephelyről - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.



Új eljárás indul a részeg sofőrt megverő rendőr ügyében

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra kötelezte a Zalaegerszegi Törvényszéket a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a nagykanizsai rendőrnek az ügyében, akit felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, mert a vád szerint két éve súlyosan bántalmazott egy ittas autóvezetőt.


Megszüntetik a sztrájkbizottságot a közmédiás szakszervezetek

Feloszlatják sztrájkbizottságukat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szakszervezetei, miután megállapodtak az MTVA vezetésével a létszámleépítés negatív hatásainak enyhítéséről - erről a sztrájkbizottság tájékoztatta az MTI-t.


Símaszkos rablókat fogtak el a rendőrök Szabolcsban

Símaszkos rablók törtek rá egy 61 éves férfira bökönyi házában. A három támadót elfogták, és kezdeményezik előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-t.





Iszapömlés: a Mal-elnök szerint nem mulasztott a menedzsment

Az igazgatóság elnöke szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. menedzsmentje minden hatósági előírást betartott, ezért a munkatársait nem terheli felelősség a vörösiszap-katasztrófa miatt. A tanúként meghallgatott Tolnay Lajos a Veszprémi Törvényszéken folyó büntetőper keddi tárgyalásán kijelentette: nem az üzemeltetés összefüggésben következett be a tragédia.


Felfüggesztett börtönt kapott egy volt polgármester

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nógrád megyei Somoskőújfalu volt polgármesterét a Balassagyarmati Törvényszék. Lichner Andrást (független) hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettében találták bűnösnek, az ítélet jogerős - tájékoztatta a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.


Februárban sztrájkot hirdethet a PDSZ

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke reméli, hogy nem kell megbontania a sztrájkbizottság egységét, de ha a pénteki tárgyalásokon nem tapasztal elmozdulást a kormányzat részéről, a tömörülés kész akár önállóan is sztrájkot hirdetni.