Tíz napig titkolták Martonyi betegségét

Igazgatási szünet volt az ünnepek miatt, ezért csak múlt vasárnap vált szükségessé nyilvánosságra hozni a hírt, hogy a külügyminisztert kórházban ápolják - írta a Blikk.


153-mal több embert tartunk el a parlamentben

153-mal többen dolgoznak a parlamenti frakcióknál azóta, hogy szeptemberben hatályba lépett egy törvénymódosítás, miszerint a képviselők több titkárt is foglalkoztathatnak.


"Tényleg ennyire rettegnek az MTVA fura urai?"

Török Zsolt MSZP-szóvivő szerint nehezen védhető, hogy az MTVA több tízmillió forintokat költ közterület-használatra a Kunigunda utcában, valamint a biztonsági emberek alkalmazására, miközben "százával dobják utcára" a közmédia dolgozóit.


Lendvai Ildikó visszavonul a parlamenti munkától

A szocialista politikus szerint tudomásul kell vennie, hogy 2014 után feleekkora lesz az Országgyűlés. Mint mondta, nem ízléses, ha húszévnyi képviselőség után két karral kikönyököl magának egy széket.



Meghökkent Tarlós HÉV-es ötletén a BKV, a BKK és a MÁV

A Népszava információi szerint a BKV-t, annak vagyonkezelőjét, a BKK-t és a MÁV-ot is váratlanul érte Tarlós István főpolgármester ötlete, hogy a Budapest határát átlépő HÉV-vonalak működtetését vegye át az állam.


Orbánt bosszantja a csörtéket kerülő Navracsics

Rendszerint hideg távolságtartással figyelte azokat a kormányzati döntéseket a miniszterelnök helyettese, melyekkel nem értett egyet. Bár különvéleményéről tudtak a pártban és a kormányban, a hvg.hu-nak fideszes politikusok azt mondták, Navracsics kerülte a belső vitákat, amit Orbán nem mindig vett jó néven. Minisztériumától két év alatt számos hatáskört vontak el, az utóbbi napokban pedig arról cikkezett a sajtó, hogy a Külügyminisztérium élére "száműzhetik". Kérdés, hogy van-e még elég ereje nemet mondani a kormányfőnek, ha a felkérés valóban megtörténik.


Bajnaiék nélkül egyeztetnek az ellenzéki szervezetek

Gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalnak ma délután az MSZP kezdeményezésére ellenzéki szervezetek. Az MSZP volt minisztereket, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi államtitkárokat is küld az egyeztetésre, amelyen az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! nem vesz részt.


Újabb havazás kezdődik ma

Kedden napközben a Dunántúlon és estétől a középső tájakon is egyre többfelé kezdődik havazás, de jelentősebb friss hóréteg inkább csak északnyugaton alakulhat ki. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között alakul.




70 éves korukig dolgoznának az egészségügyesek

Kedden egyeztetnek a kórházi, szakmai szervezetek az egészségügyi államtitkárral a kötelező nyugdíjazásról - értesült az InfoRádió. Az év végén megjelent kormányhatározat szerint a nyugdíjas kort elért közszférában dolgozók munkaviszonyát meg kell szüntetni január 31-ével.


Hoffmann Rózsa: "Nem érintettek jól" a hallgatók módszerei

Az oktatásért felelős államtitkár interneten követte a hallgatók hétfő esti tiltakozását. Mint mondta, komoly uniós forrásokatt fordítanak még ebben az évben a felsőoktatásra. Hoffmann Rózsa újból említést tett a pedagógusok életpályamodelljéről, amelyet szerinte szeptemberben jó eséllyel elindíthatnak.






Navracsics szerint Bayernek nincs helye a Fideszben

Elítéli Bayer Zsolt szombati írását Navracsics Tibor miniszter, aki szerint ilyen embernek "nincs helye egy közösségben". Navracsics emellett az ATV-nek adott interjújában közölte, "szerinte nem lesz" tavasszal kormányátalakítás.