Bezárják a fővárosban a mozgáskorlátozott gyerekek legkorszerűbb középiskoláját

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége felháborítónak tartja, hogy a főváros megszünteti a súlyos mozgáskorlátozott gyermekek legkorszerűbb speciális középiskoláját, a mexikói úti mozgásjavítót. A szervezet elnöke levélben kéri a főpolgármestert és az emberierőforrás-minisztert, hogy tegyék lehetővé, hogy az integrált oktatásra nem alkalmas tanulók hazánk legkorszerűbb, nemzetközileg is elismert speciális iskolájában folytathassák tanulmányaikat.


Kötelezővé tennék a latint Hoffmannék

Kötelezővé tenné a latinoktatást a nyolcosztályos gimnáziumokban az oktatási államtitkárság - közölte az Eduline. A változtatás több mint száz középiskolát és több ezer diákot érintene. Ezen kívül az ötödik és hatodik évfolyamban bevezetnék a „latin örökségünk” nevű tantárgyat.



Újra nekifutnak a mentők mentésirányítási tenderének

Az Országos Mentőszolgálat gyorsított meghívásos közbeszerzési felhívással keres ajánlattevőket a mentésirányítási rendszerének kiépítésére. Az erről szóló felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.



Nyilvános konzultáció indul a 2014-es emlékérmekről

Nyilvános konzultációt hirdet a 2014. évi emlékérme-kibocsátási programról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - január 7-27. között bárki véleményt nyilváníthat a jövőre kibocsátandó érmék témájáról - tájékoztatta az MNB hétfőn az MTI-t.



Több száz embert vertek át, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt az ügyészség M. Csaba és hét társa ellen, akik egy pénzügyi szolgáltatást nyújtó cég kecskeméti és miskolci irodájának alkalmazottaiként több száz sértettet csaptak be - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.


Német, mint első idegennyelv? A nyelviskolák nem értenek egyet

Az idegennyelv-oktatási stratégia által megfogalmazott elképzelések között több olyan is van, melyek a Nyelviskolák Szakmai Egyesület (NYESZE) meglátása szerint nyelvpedagógiai szempontból tévesek, illetve a szélesebb társadalmi-gazdasági szempontokat figyelembe véve elhibázottak.



Eltört a sín, késnek a vonatok

Eltört a sín, hétfőn reggel, Szajol és Szolnok között, ezért a Budapest-Szolnok-Záhony, és a Budapest-Szolnok-Lőkösháza vonalon késnek a vonatok.



Regisztráció: kínos helyzetbe került Rogán Kálmán Olgánál

Mást mondott Szájer Józseffel közös sajtótájékoztatóján, és mást egy tévéműsorban a Fidesz frakcióvezetője az Alkotmánybíróság legutóbbi döntéseivel kapcsolatban – legalább is ez derül ki Rogán Antal két nyilatkozatából. Kálmán Olga Egyenes beszéd című műsorában a fideszes politikus sokak szerint kínos helyzetbe hozta magát péntek este.



VV: óriási újdonság az Orbán-kormány viselkedésében

Akármi is volt a motiváció, a kormánypárt a tandíjügyben tanúsított részleges visszavonulása után néhány héten belül immár másodszor mutatta a kompromisszumkészség jelét, ami az elmúlt két és fél év után óriási újdonság - írja a Véleményvezér.


Sokaknak mégis lesz választási regisztráció

A határon túli magyar állampolgároknak megmarad az előzetes választási regisztráció, mert az Alkotmánybíróság (Ab) csak a magyarországi lakóhellyel rendelkezőket illetően kaszálta el a feliratkozást - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Duna TV műsorában.


Index: majdnem ingyenes lett több száz parkolóhely Budapesten

Kis híján több száz fizetős parkolóhely vált ingyenessé január 1-től Budapesten, miután a BKK decemberben kilátásba helyezte: levonul az összes általa üzemeltetett parkolási területről, ha a kerületek nem fogadják el a feltételeit. Az ügy végül megoldódott, most viszont azok a kerületek vannak gondban, ahol új parkolási övezeteket terveztek – írja az Index.



Hallgat az Orbán-Balog-Hoffmann hármas

Négy politikust hívott meg a Hallgatói Hálózat hétfői fórumára, ám közülük csak Maruzsa Zoltán jelezte: nem egyeztet, csak a hivatalos tárgyalópartnerekkel. Orbán Viktortól, Hoffmann Rózsától és Balog Zoltántól nem érkezett válasz.