Záporoznak a panaszok az ombudsmanhoz
Idén az átalakult ombudsmani rendszer első évében 25 százalékkal növekedett az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának küldött panaszok száma.
Idén az átalakult ombudsmani rendszer első évében 25 százalékkal növekedett az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának küldött panaszok száma.
MTI
Befejeződött a Kelenföld és Háros közötti vasúti szakaszon a műszaki mentés, és megjavították a felső vezetéket is, így mindkét vágányon megindult a forgalom, a menetrend szerinti közlekedés azonban csak a délutáni órákban állhat helyre.
MTI
Nagyon sok minden megváltozik január elsejével, a Napi Gazdaság Online összegyűjtötte a legfontosabbakat. Budapesten drágul az élet, a vasúti, a távolsági buszközlekedés és az autópályamatrica viszont egyelőre nem drágul, az adóváltozások inkább újabb bosszúságoaot okoznak, semmint könnyítést.
hvg.hu
A rendőrség összesítése szerint pénteken egy halálos közlekedési baleset történt, ketten pedig kihűlés miatt vesztették életüket az országban.
MTI
Több mint 3,8 milliárd forint pályázati pénzt nyert el a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed szociális városrehabilitációjának folytatására.
MTI
Csaknem kétszázmillió forintos pályázati támogatásból bővítette létszámát és javította a betegellátás minőségét a Bács-Kiskun Megyei Kórház.
MTI
Összeütközött két személygépkocsi szombat éjszaka a VI. kerületben, az Andrássy út és az Izabella utca kereszteződésében - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletese az MTI-t.
MTI
Nemcsak emberi jogi, hanem nemzetstratégiai kérdésnek is tartja a cigányság felzárkóztatását Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, aki a Magyar Nemzetnek nyilatkozva arról is beszélt: ha a meglévő problémákat nem kezelik gazdasági, szociális és oktatási szempontból, az akadályt gördít az ország versenyképessége elé.
MTI
Már stabil állapotban fekszik a kórházban egy szívrohamon átesett férfi, akinek életmentésénél két mobilalkalmazás is segítette a veszprémi mentőket péntek délután - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
MTI
Befejezte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a magyarországi bundabotrány kapcsán, januárban pedig megkezdődik az iratok ismertetése - értesült az MTI Hírcentrum.
MTI
Pécsett pénteken is arra panaszkodott több utas, hogy kimaradt néhány buszjárat a helyi tömegközlekedésben – olvasható pécsi hírportálokon. A helyi járatokat üzemeltető Tüke Busztól azt közölték, hogy komolyabb fennakadás pénteken sem volt a menetrendben.
hvg.hu
Felborult egy tűzoltóautó péntek este Nagysáp közelében, a tűzoltók könnyű sérüléseket szenvedtek - tájékoztatott a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
MTI
Elgázolt egy embert egy vonat Zichyújfalunál. A baleset miatt áll a forgalom a Pusztaszabolcs-Székesfehérvárvasútvonal érintett szakaszán.
HavariaPress
Az Ajka térségében bekövetkezett vörösiszapömlés károsultjai, ha a káruk megtérítéséért perelnek, akkor a bíróság mellőzi az eljárási illeték megállapítását - jelent meg a nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben.
MTI
Pénteken letették az esküt a 2013. január elsején hivatalosan is megalakuló Országgyűlési Őrség tagjai a Parlament Kupolatermében.
hvg.hu
Ketten szenvedtek súlyos sérüléseket abban az autóban, amely fának ütközött a Ceglédet Csemővel összekötő úton péntek délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
MTI
Kigyulladt egy fóti műanyagfröccsöntő üzem péntek délután, a helyszínen több gázpalack is felrobbant. Senki nem sérült meg.
MTI
Szabó Máté ombudsman üdvözölte a kezdeményezésére született pénteki alkotmánybírósági döntést. A 2012-ben hozott határozatok alapján az ombudsman azt is megállapította, hogy hatékonyan működik az a rendszer, amelyben az állampolgárok kezdeményezhetik, hogy az alapvető jogok biztosa utólagos normakontrollért forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab).
MTI
Száraz idővel búcsúzik az óév, és több helyen a nap is kisüthet. Hétvégén megélénkülhet a szél, később tartósan megmaradhat a köd egyes helyeken. Éjszakánként fagypont alá hűl a levegő, és napközben csak a tartósan ködös helyeken nem emelkedik 0 fok fölé.
MTI
MTI
hvg.hu
Az LMP véleménye szerint az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki döntésével "kikukázta" az alaptörvény egyes átmeneti rendelkezéseit. A párt tárgyalásokat szeretne egy megegyezéses alkotmányról.
MTI