Másfél milliárdos állami támogatást kap Ajka

Azonnali hatállyal 1,7 milliárd forintot csoportosít át a kabinet a tartalékból annak érdekében, hogy biztosítottak legyenek az ajkaiak számára az alapvető közszolgáltatások - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározatból.


Orbán fidelitasos diákokkal találkozott

Nem a koncepción változtat a kormány, hanem egy elemét teszi világosabbá – mondta Giró-Szász András vasárnap a kormányszóvivői tájékoztatón. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter nem árulta el, milyennek képzelik az új, keretszám nélküli felsőoktatási rendszert, azt először a diákokkal szeretné hétfőn megbeszélni. Kiderült, Orbán Viktor szombaton fidelitasos diákokkal találkozott egy elit romkocsmában.



Kamaszok raboltak éjszaka egy vonaton

Három fiatal rabolt ki egy 21 éves férfit a Salgótarjánból Hatvanba tartó vonaton szombat éjjel - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.


Bajnai képviselőjelöltként indulna 2014-ben

Bajnai Gordon indulni kíván képviselőjelöltként a következő választásokon. A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom egyik alapítója a Vasárnapi Észak című borsodi hetilapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a legkorábban a jövő nyáron lehet majd megmondani, ki lesz a mozgalom miniszterelnök-jelöltje.




Kiégett egy ház Ásotthalmon

Kigyulladt és lakhatatlanná vált egy ház Ásotthalmon; az ott lakó nőt az idősek otthonában helyezték el - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.




Lángolt egy bősárkányi pajta

Tűz ütött ki vasárnap kora reggel a bősárkányi tsz-telepen egy 200 négyzetméteres pajtában, amelyben kukoricaszár-bálákat tárolnak - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.


Leállt az informatikai rendszer a határátkelőkön

Magyarország valamennyi határátkelőhelyén leállt az informatikai rendszer - közölte Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-vel szombat este.


HÖOK: Orbán nem válaszolt a diákok minden követelésére

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a kormányfő szombati bejelentése alapján nem világos, hogy a 240 pontos minimális ponthatárt elérő hallgatók milyen formában és milyen feltételekkel kerülhetnek majd be tandíjmentesen a felsőoktatásba, mint ahogyan az sem, hogy ez miként érinti a forráskivonás által terhelt intézmények finanszírozását.





Kevesebb önerőt kell beletennie Érdnek a szennyvízprogramba

Csaknem egymilliárd forintos önerő-támogatást nyert el az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési Program. A több mint 32 milliárd forintból megvalósuló projektben ezzel 6 milliárd forintra csökkent azon forrás mértéke, amelyet a lakók és az önkormányzat biztosítanak.