Milliókat fizet egy nőnek a Bakonyi Erőmű
A Bakonyi Erőmű Zrt.-t 7 millió 311 ezer forintos kártérítés és kamatainak megfizetésére kötelezte csütörtöki határozatával a Győri Ítélőtábla jogerősen.
A Bakonyi Erőmű Zrt.-t 7 millió 311 ezer forintos kártérítés és kamatainak megfizetésére kötelezte csütörtöki határozatával a Győri Ítélőtábla jogerősen.
MTI
A családok és a szociálisan rászorulók védelmére fókuszál a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - mondta Harrach Péter miskolci sajtótájékoztatóján. A párt frakcióvezetője szerint a házasság jogi eszközökkel körülírt és rendezett kapcsolat, az élettársi pedig szabad, kötöttségektől mentes életforma.
MTI
Több mint 15 éven át épített a tandíjellenességre a Fidesz: tiltakozott a Bokros-csomag ellen, majd 1998-ban kormányra kerülve eltörölte a Horn Gyula kormánya által bevezetett tandíjat. Amikor a második Gyurcsány-kabinet idején ismét napirendre került a bevezetése, népszavazással akadályozta meg újbóli kivetését. A 2008-as referendum mérföldkő volt a kétharmadhoz vezető szavazatgyűjtő úton. Most viszont a Gyurcsányéknál is súlyosabb anyagi hozzájárulást követel meg a hallgatóktól.
Zubor Zalán
A Demokratikus Koalíció (DK) csalódottságát fejezte ki Áder János döntése miatt, amellyel előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárásról szóló törvényről. A párt levélben fordul José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, hogy az előzetes regisztráció miatt indítson kötelezettségszegési eljárást az Orbán-kormány ellen.
MTI
A Fidesz-frakció üdvözli Áder János államfő döntését, amellyel előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárásról szóló törvényről.
MTI
A felsőoktatás átalakításával kapcsolatos kormányzati tervek utólag is azt bizonyítják, hogy a korábbi kormánynak 2008-ban igaza volt - közölte Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök szerint a ma elfogadott határozatok megvalósítása után a magyar felsőoktatás "iszonyatos bajba fog kerülni".
hvg.hu
Még a szerződés megkötésének napján elkészített tanulmányért hárommillió forintot fizetett a BKV Zrt. - derült ki azokból az iratokból, amelyeket a Kecskeméti Törvényszéken a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán ismertettek. Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a BKV Zrt. és négy gazdasági társaság közötti szerződéseket ismertette.
MTI
Nem ért egyet a felsőoktatást alapjaiban befolyásoló, ma bejelentett intézkedésekkel a Magyar Rektori Konferencia (MRK), amely szerint a kormány határozatai a továbbtanulni vágyó fiataljaink közül éppen a legtehetségesebbeket késztetik az ország elhagyására.
hvg.hu
Nem jogerősen három év hat hónap börtönre ítélt a Veszprémi Városi Bíróság egy tiltott abortuszt végző orvost, és négy évre eltiltotta hivatásának gyakorlásától. Az ítéletet zárt tárgyaláson hozták meg csütörtökön.
MTI
Megkezdjük sorozatunkat, amelyben – Semjén dolgozatait és forrásait párba állítva – közöljük a plágium gyanúját véleményünk szerint felvető részeket. Az alábbiakban pontokba szedve összegezzük Semjén Zsolt általános miniszterelnök-helyettes doktori értekezésével kapcsolatos állításainkat. Az ELTE cikkeink nyomán vizsgálatot indított, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem viszont végérvényesen lezártnak tekinti az ügyet.
hvg.hu
Kövér László jónak tartja, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elé kerül a választási eljárási törvény. Az Országgyűlés elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy az ő alkotmányos meggyőződését nem sérti a választási eljárási jogszabály.
MTI
MTI
hvg.hu
Üdvözli az MSZP, hogy Áder János részben fontolóra vette a választási eljárási törvénnyel kapcsolatos aggályaikat - közölte Mesterházy Attila. A Jobbik szintén örül, de szkeptikus, a KDNP pedig megnyugtatónak nevezte, hogy egy kérdésben, amit sok vita övezett, az Alkotmánybíróság dönt majd.
hvg.hu
A hatóságok és a gyártók is figyelnek arra, hogy Magyarországon is megjelent a gabonákon és a takarmányokon az aflatoxin a klímaváltozás miatt - mondta Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön.
unknown
Nem írta alá a választási eljárási törvényt Áder János köztársasági elnök, és a jogszabályt előzetes normakontrollra megküldi az Alkotmánybíróságnak - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. A taláros testület nem ülhet sokáig a beadványon, az alaptörvény szerint ugyanis 30 napja van az előzetes vizsgálat végrehajtására.
hvg.hu
A hét végén többfelé várható havazás. Erős, viharos széllökések lesznek, így hófúvásra is fel kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki előrejelzéséből.
MTI
Lezárta a Semjén Zsolt szociológia szakdolgozatával kapcsolatos vizsgálatot az ELTE Társadalomtudományi Kar, az eredményt péntek délelőtt ismertetik.
hvg.hu
Ismét találtak egy második világháborús lövedéket a felújítás alatt álló Budafok-Háros vasútállomásnál csütörtökön.
MTI
Egy napra eltűnnek a felhők, de hétvégén visszatér a havazás, az előrejelzés szerint a déli országrészben jelentős mennyiségű is hullhat. Nagyon hideg lesz, éjszakánként lesz olyan hely, ahol -10 fok alá süllyed a hőmérséklet.
MTI
MTI
hvg.hu
Jánka Eszter, a budapesti Thomas Mann Gimnázium 11. osztályos diákja nyerte el az ENSZ támogatásával kiírt nemzetközi ifjúsági rövidfilmpályázat fődíját, amelyet csütörtökön adtak át a világszervezet bécsi székhelyén.
MTI
Orbán Viktor csak azért utazott Lisszabonba, hogy megnézze a Videoton játékát. A kormányfő maga fizette az utat - írj az Index.
hvg.hu