Bajnai: a bizalom helyreállítása a nulladik feladat

A normális országot akaróknak kell győzniük azok felett, akik az ország megosztásából, az örökös harcból próbálnak maguknak hatalmat építeni - jelentette ki Bajnai Gordon volt kormányfő, a Haza és Haladás Egyesület alapító elnöke egy kedd esti győri fórumon.




Varga: lehet, hogy az az eredmény, ha nincs IMF-megállapodás

A Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon nemcsak az lehet eredmény, ha meg tudunk állapodni - mondta kedden Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős miniszter egy budapesti konferencián. A tárgyalódelegáció vezetője szerint az is épp elég garancia a befektetőknek, hogy a magyar állam több mint ezer éve működik.


Jó hír horgászoknak

Bevált a Balatonon az év elején bevezetett új, korábbinál szigorúbb horgászrend, december elejére befejeződnek az idei haltelepítések, és jövőre nem emelkednek a horgászjegyek ára - hangzott el kedden a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. nyilvános haljelölése és haltelepítése kapcsán tartott sajtótájékoztatón Siófokon.


Hír Tv: hazudott Laborc a Portik-ügyben?

Hazudott a nemzetbiztonsági bizottságnak Laborc Sándor a Portik-ügyben – legalábbis ezt állította a Hír Tv beszámolója szerint Kocsis Máté, a testület fideszes tagja.



Kopogtatnak Áder ajtaján

Áder Jánoshoz fordult a Magyar Régész Szövetség (MRSZ) elnöksége az Országgyűlés által hétfőn elfogadott, a kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításának ügyében, arra kérve a köztársasági elnököt, hogy vagy ne írja alá a kihirdetésre váró jogszabályt vagy előzetes normakontrollra küldje meg azt az Alkotmánybíróságnak.


Gyöngyösi pályája: a multik tanácsadójából lett a Jobbik vasökle

Nem először bírálta Izraelt és tett zsidóellenes kijelentéseket Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő, aki hétfőn arra szólította fel a kormányt, készítsen listát a kabinet és a parlament zsidó származású tagjairól. Az azeriekkel és irániakkal barátkozó radikális politikus sajátos pályát futott be: a diplomata apjának köszönhetően bejárta az iszlám világot, külföldön diplomázott, majd évekig dolgozott a világ két legnagyobb multinacionális tanácsadó cégénél. Ám hiába a radikalizmusa, két évvel ezelőtt őt sem kímélte a kuruc.info.


Hármas karambol a 71-esen: hatan megsérültek

Az első információk szerint ketten súlyosan, négyen pedig könnyebben megsérültek kedden a 71-es főúton Fenékpusztánál, amikor két teherautó és egy személygépkocsi összeütközött - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke.


Úgy szeretnék gyereket, hogy örülök neki

Az abortuszról szóló törvénybe idén bekerült egy olyan fél mondat mely kimondja, magzati életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. Szakértőket kérdeztünk az abortuszról és a törvény lehetséges módosításairól.



Sztrájk jöhet a BKV-nál

Sztrájkbizottságot alakított a BKV egyik legnagyobb szakszervezeti szövetsége, mert elégedetlen a cég jövőjét is érintő tárgyalások menetével. A keddi döntés során a sztrájk időpontját még nem határozták meg.


"Édesem! Tőlem nem hallottál ilyet!" - képviselők Gyöngyösi mondatairól

A jobbikos Gyöngyösi Márton hétfőn a parlamentben azt mondta, "itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus (izraeli-palesztin - a szerk.) kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”. Képviselőket kérdeztünk arról, mi a véleményük erről a kijelentésről.


Róna Péter is távozik az LMP-ből

Róna Péter lemondott LMP-s pozíciójáról és elhagyja az országot - értesült a Nol.hu blogja, az Eztígyhogy blog. Kedden felfüggesztette LMP-s párttagságát Ertsey Katalin parlamenti képviselő is.



Tüntetést szerveznek a jobbikos felszólalása miatt

A Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány vasárnap 15 órára tüntetést szervez Budapesten a Kossuth térre Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő nyilas szellemiségű parlamenti felszólalása elleni tiltakozásul, amelyhez a Hit Gyülekezete is csatlakozik – közölte az ATV az egyház közleményére hivatkozva.


300 település biztosan nem kér az iskoláiból

Háromszáz település biztosan lemond az oktatási intézményei fenntartásáról. Arról továbbra sem tudnak kézzelfogható adatokat mondani, hiányoznak-e még források az államosításhoz.



Füstpróbát tartanak a 4-es metróban

Füstpróbát tart kedd délutántól a 4-es metró Bocskai úti állomásának belső építője, ez 20 ezer köbméter fehér, nem mérgező füst kibocsátásával jár - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság kedden.