Kevesebb papír kellene a kis zöldségpiacokhoz
Meghatározná a kereskedelemről szóló törvényben a helyi termelői piac fogalmát és egyszerűsítené azok működésének szabályozását a fideszes Font Sándor.
Meghatározná a kereskedelemről szóló törvényben a helyi termelői piac fogalmát és egyszerűsítené azok működésének szabályozását a fideszes Font Sándor.
Közel 3 milliárd forintnak megfelelő, a kórházak között szétosztható többlettámogatás kiosztását engedélyezte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az idei fekvőbeteg-szakellátást szolgáló tartalékkeretből. A többletfinanszírozást az intézmények három hónapos (augusztus, szeptember, október) teljesítményük alapján használhatják fel.
Ketten meghaltak, egy ember pedig könnyebben megsérült, amikor összeütközött két személyautó péntek délután a 35-ös számú főúton Hajdúböszörmény közelében – közölte a rendőrség.
Két budapesti körzeti rádiós frekvencia, valamint tíz vidéki helyi rádiós frekvencia esetében döntött a pályázatok véglegesítéséről a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa – olvasható a médiatanács honlapján. A tizenkét frekvenciára egységesen november 8-án lehet benyújtani a pályázatokat.
Hatmillió forint értékű aranyérméket akart Magyarországra csempészni a napokban egy horvát férfi az udvari határátkelőhelyen, de lebukott, és eljárás indult ellene.
Befolyással való üzérkedés gyanújával őrizetbe vett a rendőrség két szekszárdi férfit – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Átszállították Győrbe a szerdai dabronci, 20 ezer voltos áramütéses baleset Ajkán ápolt két sérültjét – közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója pénteken.
A zebra mellett akart átkelni az a két fiatal lány, akiket elgázolt egy személyautó, péntek délelőtt, Kaposváron.
Három hónappal meghosszabbodik azoknak az ügyfélkapus jelszavaknak az érvényessége, amelyek október 1-jén járnának le – közölte az MTI érdeklődésére a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) pénteken.
Október 10-re elnapolta az ítélethozatalt a nyírmihálydi polgármester ellen folyó büntetőperben a másodfokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság az ügyben tartott pénteki tárgyaláson. Nyisztor Ferencet (független) és négy társát jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével vádolja az ügyészség.
Miután az LMP és az MSZP is saját jelöltet jelentett be a novemberi időközi választásokon a főváros II. kerületében , úgy döntött az SZDSZ, hogy ők is saját jelöltet állítanak.
A közterületen, fogdában, előállító egységben végzett szolgálat során az egyenruhát viselő rendőr magántulajdonú mobiltelefont nem tarthat magánál – derül ki a rendőrség 2011. szeptember 30-án hatályba lépő szolgálati szabályzatából, amely ellen a Független Rendőr Szakszervezet határozottan tiltakozik.
A Jobbik szerint csak politikailag független demonstrációkkal lehetne megfelelő nyomást gyakorolni a kormányra és elérni a szakszervezetek által kitűzött célokat – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Bertha Szilva.
Fának rohant egy autó pénteken Lakitelek és Tiszaalpár között – közölte a rendőrség. Egy férfi életveszélyesen, egy másik súlyosan megsérült a balesetben.
Felborult egy megkülönböztető hang- és fényjelzést használó tűzoltóautó pénteken, nem sokkal dél után a Fejér megyei Lovasberény és Vereb között, a balesetben három tűzoltó súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült – közölte a rendőrség az MTI-vel.
Két nagy értékű fémlopás tetteseit fogták el a rendőrök az elmúlt napokban a Jászságban. Mindkét bűncselekmény Jászkiséren történt, a sértetteket milliós nagyságrendű kár érte, mert az ellopott holmik darabokban kerültek elő.
Csepel képviselő-testülete megszüntette a szocialista bizottsági tagok megbízatását – közölte Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester pénteken az MTI-vel. A polgármester a képviselő-testület csütörtöki ülésének döntéséről beszámolva ugyanakkor jelezte: nemcsak szocialista, hanem fideszes tagokat is visszahívtak a bizottságokból.
Összesen tizennyolc külföldi állampolgárt találtak egy szerb rendszámú kisteherautóban a határrendészek az M5-ös autópályán Lajosmizse közelében – közölte a rendőrség.
Még mindig mélyaltatásban van a dabronci baleset legsúlyosabb sérültje a veszprémi kórházban, ahol pénteken további vizsgálatok alapján döntenek majd a 20 ezer voltos áramütés következtében megsérült férfi felébresztéséről – mondta az intézmény osztályvezető főorvosa az MTI érdeklődésére.
Elromlott a Sajón átkelő komp Muhinál, ezért az oda vezető utat is lezárták.