Bénázik a külügy: kafkai helyzetben egy magyar Mexikóban
 

Bénázik a külügy: kafkai helyzetben egy magyar Mexikóban

Bár májusban hivatalosan is átadta az uniós támogatással kiépített új útlevélkiadó rendszert a Külügyminisztérium, több külképviselet még mindig nem tud az Egyesült Államokba is vízummentes belépést biztosító biometrikus útlevelet kiadni. A minisztérium a káoszt hol a megszorításokkal, hol a technikai nehézségekkel, hol az uniós elnökség miatti leterheltséggel magyarázza. A zűrzavar miatt egyik olvasónk több hónapra Közép-Amerikában ragadt, most is Mexikóban várakozik arra, hogy beléphessen az USA-ba.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Feljelentést tesz a Duna TV szerződéseinek ügyében az MTVA vezére
 

Feljelentést tesz a Duna TV szerződéseinek ügyében az MTVA vezére

Feljelentést tesz a Duna Televízió Zrt. által 2010-ben, Cselényi László elnökségi időszaka alatt megkötött egyes műsorgyártási szerződések vonatkozásában a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója - tájékoztatta az MTI-t pénteken az MTVA szóvivője.

MTI MTI

FN: mokkásodik a Ma reggel díszlete, Krizsó távozik
 

FN: mokkásodik a Ma reggel díszlete, Krizsó távozik

Távozik Krizsó Szilvia, Bethlen János, Süveges Gergely és Nika György a Ma Reggelből. Egyedül Jegyes-Tóth Krisztina marad a mostani műsorvezetők közül. Az érkezők: Bakos Piroska, Erdélyi Claudia és Novodomszky Éva.

hvg.hu hvg.hu


Origo: Heim Pétert Fürjes Balázs váltja a Századvégnél
 

Origo: Heim Pétert Fürjes Balázs váltja a Századvégnél

Fürjes Balázs lesz a Századvég Gazdaságkutató Zrt. új vezérigazgatója. Heim Péter, az eddigi vezető a jövőben ázsiai kapcsolataival kíván foglalkozni, amit "az ország érdekében is fel kíván használni" – olvasható az Origón.

hvg.hu hvg.hu

Újraválasztották Hoffmann Rózsát a Fideszben
 

Újraválasztották Hoffmann Rózsát a Fideszben

Újra Hoffmann Rózsa lett a Fidesz kulturális tagozatának országos elnöke. A testület tájékoztatása szerint a tisztújításon "egy emberként sorakoztak fel" a fideszes politikusok az oktatásért felelős államtitkár mögött.

MTI MTI


Hitoktatás, egész napos iskola, állami beleszólás - ilyen lesz a közoktatás
 

Hitoktatás, egész napos iskola, állami beleszólás - ilyen lesz a közoktatás

Még az állami, önkormányzati fenntartású iskoláknak is kötelező lenne a jövőben a hitoktatás kereteit biztosítani, úgy, hogy ennek tartalmába nem szólhatnak bele – derül ki a köznevelési törvény most nyilvánosságra hozott koncepciójából. A pedagógus életpályamodell ugyanakkor csak 2018-ra teljesedne ki. A nem állami és nem önkormányzati intézményeket a korábbiakhoz képest rendkívül szigorúan fogja ellenőrizni és felügyelni a kormány.

hvg.hu hvg.hu







Nem csitulnak a kedélyek Esztergomban
 

Nem csitulnak a kedélyek Esztergomban

Az esztergomi Fidesz-KDNP-képviselőcsoport szerint ha Tétényi Éva polgármester pénteken nem utalja el az adósságrendezést lezáró hitelezői egyezségben szereplő összeget, feloszthatják a város ingatlanvagyonát. Tétényi Éva az MTI-nek azt mondta, ha elutalja a kért egymilliárd forintot, év végére nem lesz pénz az intézmények működtetésre, illetve november elején nem tudnak bért fizetni.

MTI MTI

Bíróság elé állt a debreceni
 

Bíróság elé állt a debreceni "darabolós gyilkos"

Iratismertetéssel és a vádlott meghallgatásával megkezdődött a debreceni "darabolós" gyilkosságként ismertté vált ügy tárgyalása pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. Ráduly Zsolt Gyula a vád szerint 2010-ben megölt és feldarabolt egy idős asszonyt, majd agyonvert egy idős férfit.

MTI MTI

Három uzsorást fogott el a rendőrség
 

Három uzsorást fogott el a rendőrség

Elfogta a napokban a rendőrség a napokban azt a három zabari embert, akik ellen uzsora bűncselekmény miatt folyik eljárás. Egyiküket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

HavariaPress HavariaPress