Schmitteztek és magukat kritizálták zárt ajtó mögött a szocialisták - galéria

Schmitt Pálról is elfogadtak egy határozatot a szocialisták, akik egész napos, zárt kongresszuson választották meg a párt régi-új vezetőit. Mesterházy Attila kétharmaddal verte kihívóját, Szanyi Tibort, aki szerint vezérelvűség uralkodik az MSZP-ben. Mesterházy Attila megválasztása után arról beszélt, amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.




Schmitt Pálról is határozott zárt ajtók mögött az MSZP

Simon Gábor leköszönő választmányi elnököt választotta az MSZP elnökhelyettesévé a párt szombati tisztújító kongresszusa. Az országos választmányt a következő két évben Botka László szegedi polgármester vezetheti, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre.




"Schmitt Pál pakoljál!" - fotógaléria a tüntetésről

Mintegy ezer ember gyűlt össze tudósításunk szerint, hogy Schmitt Pál ellen tiltakozzon. A menet a Deák térről indult a Sándor-palotához. A résztvevők petíciót akarnak átadni az elnöknek. A tiltakozás rendőri felvezetés mellett zajlott, és rendbontás nélkül ért véget.


Selmeczi szerint Mesterházy csak viccelt

A Fidesz szóvivője szerint Mesterházy Attila, az MSZP régi-új elnöke, Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára bevallotta, hogy 2006-ban átverték az embereket, mert nem a választási program lett a kormány programja.


Mesterházy szerint már nem olyan az MSZP, mint volt

Mesterházy Attila szerint amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.



Megint kitelepítés egy bomba miatt

Tíz családot kellett kiköltöztetni ideiglenesen otthonából, mert több, második világháborús bomba került elő Enying mellett egy szántóföldön - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.



Vitanapot kezdeményez a Jobbik Schmitt Pálról

A Jobbik szerint a Fidesz az MSZP útját járja azzal, hogy a kormánypárt megtartja pozíciójában a köztársasági elnököt, mint ahogy a szocialisták sem váltották le a miniszterelnöküket a botrányai után. Az ellenzéki párt hétfőn vitanapot kezdeményez.




Újabb két évre Mesterházy az MSZP elnöke

A szavazatok valamivel több, mint kétharmadát megszerezve választották meg újabb két évre az MSZP elnökének Mesterházy Attilát a párt tisztújító kongresszusán.