Előzetesbe került a szolnoki betörőpáros
A gyanú szerint tucatnyinál is több betörést követett el idén Szolnokon az a két férfi, akiket több hetes összehangolt nyomozás után sikerült elfogni – közölte a rendőrség.
A gyanú szerint tucatnyinál is több betörést követett el idén Szolnokon az a két férfi, akiket több hetes összehangolt nyomozás után sikerült elfogni – közölte a rendőrség.
Jelentős súlyt vesztett a nyáron Orbán Viktor kormányfő, legalábbis a Bors című napilap szerint. Úgy tudják, Orbán vasgolyókat emelget edzésprogramként.
Mivel a kiírással késlekedtek, csak most érkezhettek meg a rendőrséghez az év elején megtendereztetett új motorok. 300 millióért vették meg a hatvan járművet a Wallis Motor Pest Autókereskedelmi Kft.-től. A közelmúltban két járőr is halálos balesetet szenvedett, mert motorjuk nagyon rossz műszaki állapotban volt. Az új járművekkel viszont nő a motorosok biztonsága.
Molnár Lajos, Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának ügyvédje az MTI érdeklődésére szerdán cáfolta a Hír Tv információját, hogy védencét azért gyanúsították meg vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel, mert a lakásában tartott házkutatás során meg akarta vesztegetni az egyik nyomozót. A védő határozottan kijelentette: ez nem igaz.
Egy volt kisgazda politikus, országgyűlési képviselő, Gerbovits Jenő halt meg a szerdai traktorbalesetben. A 86 éves férfira ráborult a jármű, amelyet saját telkén vezetett Zicsen – közölte a rendőrség.
Tűzszerészeket hívtak egy gyanús fémtárgyhoz a csopaki strandon, a part egy szakaszát lezárták.
A rendőrség egy fiatal férfit keres egy fantomkép alapján, aki egy 10 éves kisfiútól rabolta el kerékpárját, és bántalmazta is a gyereket.
Zombor Gábort, Kecskemét polgármesterét választották meg két évre a Fidesz helyi szervezete elnökévé a kedden megtartott csoportgyűlésen.
Árokban borult egy traktor a Somogy megyei Zicsen szerda délelőtt. A jármű vezetője a helyszínen meghalt.
A GfK Hungária az elmúlt évek adatai alapján arra számít, hogy augusztusban, az iskolakezdés előtt a hipermarketek és irodaszerboltok idén is a többszörösét adják el az írószereknek az előző hónapokhoz képest. A nyár utolsó hónapjában fogy a legtöbb sportruházati termék és notebook is. Egy másik felmérés szerint az emberek többsége szerint csupán tízezer forint lenne a reális iskolakezdési költség.
A Hajdú-Bihar megyei cigány önkormányzat elnöke tájékoztatást kér a megyei főkapitányságtól és a regionális mentőszolgálattól a hétfő éjszakai bagaméri rendőrségi akció ügyében, amikor helyi cigányok keveredtek konfliktusba rendőrökkel.
Budapesten a végleges felsővezeték kiépítése miatt vágányzár lesz hétvégén a Margit hídon, nem járnak a 4-es, 6-os villamosok.
Az ellenzéki pártok javaslatait figyelembe véve fog dönteni a Fidesz arról, hogy az egy- vagy kétfordulós választási rendszert támogatja majd a parlamentben. A párt egyik szakpolitikusa, Gulyás Gergely egy szerdán megjelent írásában leszögezte, a választókerületek határait nem a kormány, hanem az országgyűlés fogja kialakítani.
Gázolaj folyt az útra egy kamion leszakadt tartályából szerda délelőtt Szombathely határában a várost elkerülő úton, a forgalmat elterelik - közölte a rendőrség.
Három nap szünet után újra járnak a debreceni villamosok, de csak a pálya felén.
Locsolóautók permetezik az utak burkolatát Miskolc számos részén, emellett városszerte már 16 ivókút működik, s a hőség miatt a Barlangfürdő is hosszabbított nyitva tartással üzemel. A rendkívüli meleg miatt párásító kaput állított fel szerda délelőtt a debreceni önkormányzat a város főterén, délután a forgalmasabb utak locsolását is megkezdik. Pécsen permetkapuval és locsolással védekeznek a meleg ellen.
Több éve tiltakoznak a derecskei gazdák az ellen, hogy a földjeiken haladjon át az M35-ös autópálya folytatása. Talán van remény, most egy új nyomvonaltervet vizsgálnak – olvasható a dehir.hu-n.
Nem akarja eladni a Munkácsy-trilógia részét képező Ecce homo című képet a tulajdonos Hajdú-Bihar megyei önkormányzatnak - írta szerdán Bodó Sándor megyei közgyűlési elnökre hivatkozva a Hajdú-bihari Napló.
A "Szülői tiltakozás a ZP bezárása ellen!" nevű Facebook-csoport többszáz embert várt a Zöld Pardonba kedd estére, végül csak egy osztálynyi szülő jelent meg. A hvg.hu a helyszínen járt és megkérdezte az anyukákat és apukákat, hogy a saját, vagy gyerekeik kikapcsolódását féltik-e. Kiderült: mindkettőt.