Szörfös halt meg a Balatonban

Meghalt egy szörfös a Balatonban vasárnap, a halál okát vizsgálják - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.




Önégető egyetemista szobrát avatták a Mátyás-téren

Szájer József szerint a hamisítás, az igazságért való küzdelem nem ért véget, mert ma is vannak olyanok, akik megpróbálják jelentéktelenné tenni a mártír Bauer Sándor emlékét; a fideszes európai parlamenti képviselő erről Bauer Sándor szobrának avatásán beszélt vasárnap Budapesten.


"Budapest a lengyel jobboldal új zarándokhelye"

Romániában legyőzi a nacionalista láz az erdélyi magyarokat címmel számolt be szombat délután megjelent számában a Le Monde a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) önálló magyar kara körül kialakult politikai vitáról. A lengyel lapok a március 15-i eseményekkel kapcsolatban cikkeztek.


Mesterházy: az Orbán-rendszer lebontása a feladatunk

Mesterházy Attila szerint bármit is mond Orbán Viktor, annak mindig az ellenkezője igaz: a szabadság hiányáról beszélt március 15-én, miközben csaknem két éve szisztematikusan rombolja a szabadság intézményeit, a szabadságharcról "kiáltozott", miközben a kormány - egyébként helyesen - újabb lépést hátrált az Európai Bizottsággal szemben.


Szolnokon lakóházakat veszélyeztet a kigyulladt nádas

Kigyulladt az aljnövényzet vasárnap délelőtt Szolnokon, a Törteli és a Gyökér út környékén lévő nádas, bozótos területen; a két egymáshoz közeli helyen több mint 10 hektáron pusztító tűz lakóházakat is veszélyeztet, kiköltöztetésről azonban eddig nem kellett intézkedni - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi igazgatóság központi ügyeletese.





Árokba hajtott és meghalt egy férfi az 54-esen

A helyszínen meghalt egy személygépkocsit vezető férfi, aki autójával az út melletti árokba szaladt vasárnap hajnalban az 54-es úton Kecskemét határában - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Trabanttal karamboloztak fiatalok Szolnokon

Három fiatal sérült meg abban a Trabantban, amely egy út menti óriás hirdetőtábla tartóoszlopainak csapódott szombaton éjszaka – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.




Országszerte tüzek pusztítottak

Országszerte számos helyen égett a gaz, Balatonfenyvesnél 40 hektár nádas lángolt, Miskolc külterületén hétvégi házak pusztultak a tűzben.


Olasz sajtószabadság-díjat kaptak az éhségsztrájkoló tévések

Nagy-Navarro Balázsnak és Szávuly Arankának ítélte az év nemzetközi sajtódíját az Olasz Országos Sajtószövetség (Fnsi), a díjat szombaton este a toszkániai Viareggióban adták át a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) két alelnökének.


Bunkertúra: egy kibelezett szovjet vasszörnynél expedícióztunk - galéria

Sötét bunkerek, elhagyott óriásgarázsok, rádióvevő-állomások. Mivel az oroszok kedvelték ezt a terepet, a Bakonyban túrázva jó eséllyel botlunk bele volt szovjet katonai objektumokba. Mi a hajagtetői bunker gyomrába ereszkedtünk le, ami harminc éve egy esetleges atomtámadás ellen is védve volt.


Tömegverekedés tört ki Sopronban

Tömegverekedéshez riasztották a rendőröket szombaton délután Sopronban – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.