„Mindenki vigyázzon, mert bárhol lehet akna, gödör, kút vagy lyuk, akár hatméteres is” - figyelmeztet a hajagtetői szovjet vasszörny bejáratánál Kizmus Szabolcs amatőr hadtörténész, bunkerkutató, akivel kilenc méterrel a föld alá ereszkedünk. Az elhagyatott hegytetőn két rozsdás tornyot látunk, fűvel benőtt betonházikókat, és hatalmas, 18 méter hosszú, tátongó garázsokat. A tornyokat ugyan életveszélyes megmászni, mégis van, aki megteszi.

A felfedezendő objektum a Bakony közepén, Herend közelében van, 640 méter magasan - ebből a harcálláspontból irányította volna Moszkva a NATO ellen harcoló magyar és szovjet alakulatokat, bár a bázist alapvetően békeidős kommunikációra tervezték. A tornyokra szerelt antennák hatótávolsága anno meghaladta a kétszáz kilométert, a bunker pedig kiváló lehetőséget adott egy atomtámadás esetén egy szűkebb csoport túlélésére is.

Az antennák már eltűntek

Tossenberger Adél

Mivel az újrahasznosításra nem volt kidolgozott terv, az építményből mára nem sok maradt. Ahogy a bunkerkutató fogalmaz: a blokk rendszerváltása igencsak magyarosra sikerült. Amikor 1991-ben kiderült, hogy az alakulatot végleg kivonják Magyarországról, a bázis vezetője szeretett volna némi hasznot húzni a 25 méteres acél antennatornyokból, ezért megbízta az egyik helyi kft. munkásait, hogy kezdjék el a bontást, hogy el lehessen adni a fémet.

Ebből végül annyi valósult meg, hogy egy tornyot elbontottak, az oroszok viszont igen gyorsan távoztak, az objektum pedig végül magántulajdonba került, és az enyészeté lett. Az értékesebb elemeit széthordták a színesfém tolvajok - lángvágóval szerelték le a több tonnás vasajtókat, és elvitték a még megmaradt műszaki berendezéseket, kábeleket és rézhuzalokat.

Nem túl csalogató

A bejáratot mára elbarikádozták: jelenleg egy sáros földhányás mellett lehet leereszkedni egy barátságtalan, szűk lyukon keresztül. Bár a bunker gyomrában már sokkal könnyebb a közlekedés, a térerőt és a fényt hamar elfelejthetjük - csak zseblámpákkal lehet tájékozódni. Orosz feliratok, rozsdás csövek, neonáci graffitik, titokzatos, a laikusnak mára már felismerhetetlen járatok és terek. Az egykori berendezésből főleg gázolaj tartályokat, és a klímaegység maradványait találjuk a mélyben. Amíg mi vakon tapogatózunk a kibelezett bunkerben, Kizmus Szabolcs pontosan tudja, melyik beugróban, mi volt egykor.

Szintek a föld alatt

Tossenberger Adél

Huszonegy szovjet katona aludt és evett a bunker háromszintes emeletes ágyain, de a bázisparancsnoknak is csak egy hat négyzetméteres, puritánul berendezett szoba jutott. Konyha és spájz volt ugyan, külön étkezővel viszont már nem számolhattak. Ezeknél sokkal fontosabb volt a vezérlőterem, a híradószoba, vagy a gépház. Órákig bolyongunk, könnyű megbotlani a lepusztult gerendák között, itt-ott még az olajszagot is érezni lehet, ezért sem ajánlott rágyújtani. A kijutás sem túl baráti, de megúszható: vaslétra vezet ki egy szűk járaton a hegytetőre.

Pusztítással kezdték

Az állomást 1983 nyarán kezdte el építeni Moszkva, ehhez pedig egy közel 50 ezer négyzetméteres erdős területet taroltak le robbantással és munkagépekkel. A fő- és mellékfalakat orosz kiskatonák húzták fel előre legyártott elemekből, amelyeket a herendi vasútállomás melletti üzemben öntöttek ki. A mesterséges domb alatt két szintet alakítottak ki.

Szűkös kijárat

Tossenberger Adél

A komplett rendszer kiépítéséről a rendelkezésre álló források alapján annyit lehet tudni, hogy a Varsói Szerződés védelmi bizottságának 1977-es ülésén született egy olyan határozat, mely szerint korszerűsíteni kell a szövetség informatikai rendszerét. Ennek volt az eredménye a katonai kommunikációban áttörést jelentő BARSZ-rendszer (ez a mozaikszó egy védett, autonóm rádiórendszert takart), aminek Hajagtető volt az egyik magyar bázisa, 504-es számmal.

A Hópárducnak is nevezett rendszert 1987-től kezdték el működtetni a szovjetek, az eredeti tervek szerint 28 állomást építettek volna fel több országon átívelően, ami 5000 kilométer átfogását jelentette volna, ez azonban sosem valósult meg. Ettől függetlenül a Szovjetunióban öt, Lengyelországban hét, az NDK-ban és Csehszlovákiában három-három, Magyarországon és Bulgáriában pedig négy-négy BARSZ típusú objektumot építettek fel 1983 és 1987 között.

Ez a katonai objektum egyébként nem egyedi a környéken: 20-25 kilométerrel arrébb, Tótvázsonyban például atomfejeket tároltak. A "Kis Moszkvának" is nevezett területet most is őrzik, s csak különleges engedéllyel lehet bejutni. Az ottani szovjet laktanyában, mint sok más helyőrségben, a katonák a családjukkal éltek együtt, gyermekeik ott jártak iskolába, a katonafeleségek pedig a telep konyháján, kórházában, óvodájában dolgoztak. Ezek a tömbök Magyarországon - miután eredeti funkciójukat elvesztették - mára zömmel mind szellemvárosokká változtak.