Az orruk után mentek, ezernégyszáz tő marihuánát találtak a rendőrök
Egy 1391 tőből álló marihuána-ültetvényt találtak a rendőrök egy Soroksári úti gyártelepen - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap.
Egy 1391 tőből álló marihuána-ültetvényt találtak a rendőrök egy Soroksári úti gyártelepen - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap.
MTI
Többen könnyebben megsérültek, amikor tolatás közben összeütközött két vonat vasárnap délelőtt a csornai vasútállomáson - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
Hétfőn lezárják a járműforgalom előtt Nagykanizsa központját.
MTI
Öten sérültek meg abban a balesetben, amely vasárnap kora reggel történt Túrkevén – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
MTI
A Hallgatói Hálózat pártpolitikailag teljes mértékben független, civil szerveződés, írja szombati közleményében a szervezet. Egyúttal felszólították az LMP-t, hogy szakértői, aktivistái és politikusai ezentúl ne vegyenek részt a rendezvényeiken.
hvg.hu
Kisorsolták az ötös lottó 7. heti nyerőszámait. Öttalálatos nem volt.
hvg.hu
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári nyolc utcájában csütörtök óta nincs elektromos szolgáltatás; az E.ON Zrt. szombati közlése szerint az üzemzavart áramlopások okozzák a kisváros érintett részén.
MTI
Csaknem 12 milliárd forintos beruházással elkészült a Debreceni Egészség Központ fejlesztési projekt; a fejlesztést szombaton az orvoscentrum Kapcsolat napja programjai keretében adta át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Rácz Róbert hajdú-bihari kormánymegbízott és Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere.
MTI
Kissé elkésett az MSZP aggodalma a Malévért, írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Selmeczi Gabriella, reagálva az MSZP szombati nyilatkozatára.
MTI
A Fidelitas országos koordinátori hálózat felállításával és működtetésével segítené a Fidesz felkészülését a 2014-es választásokra.
MTI
BKV-busznak ütközött egy személyautó, majd egy parkoló autót a villamossínre lökött Budapest X. kerületében, a Fehér úton - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere szombaton az MTI-t.
MTI
Sem a kettős állampolgárságról szóló magyar döntés, sem a Fico-kabinet reakciója nem volt szerencsés - ebben az értelemben nyilatkozott a kettős állampolgárságról szóló törvény kapcsán a szlovák kormányfő, Iveta Radicová a Pátria rádióban szombaton.
MTI
A Tisza-tó egyelőre még biztonságos, de Szolnok legkedveltebb korcsolyázóhelyének, az Alcsiszigeti Holt-Tiszának a jege az olvadás miatt balesetveszélyessé vált, ezért tilos rámenni - közölte a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője szombaton az MTI-vel.
MTI
A mentődolgozónak készülők egyharmadáról csak a főiskolai képzés alatt derül ki, hogy alkalmatlan a pályára. Ezért a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja ezen a szakon mielőbb bevezetné a felvételi, illetve az alkalmassági vizsgát.
MTI
Művészek, egykori politikustársak és tisztelői kísérték utolsó útjára Csurka István szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A drámaírót, politikust az ’56-os hősök parcellájában helyezték örök nyugalomra.
MTI
Új ingatlanba költöztették a pécsi hajléktalanellátó rendszer egyik nappali melegedőjét és a hozzá kapcsolódó népkonyhát, hogy ezzel több rászorulót magasabb minőségben tudjanak kiszolgálni - hangzott el az új létesítmény megnyitásakor szombaton Pécsen.
MTI
A tavasziasra forduló időjárás miatt erőteljes olvadásnak indult a Velencei-tó jege, vizessé, balesetveszélyessé vált, tilos rámenni - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
MTI
A Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásról és az EP-állásfoglalásról közölt beszámolót a Die Presse című osztrák konzervatív napilap.
MTI
Az Amerikai Magyar Koalíció (AMK) nyilatkozatban szólította fel "Magyarország igaz barátait", hogy tompítsák az ország bírálatát, adjanak esélyt számára a gazdaság rendbetételéhez és ahhoz, hogy továbbra is a transzatlanti szövetség és az Európai Unió hasznos tagjaként működhessen.
MTI
Tavaszias, enyhe idő lesz a hétvégén, az ország északkeleti területeit leszámítva a plusz 10 Celsius-fokot is meghaladhatja a hőmérséklet.
MTI