Vasúti talpfát loptak, erdőt ritkítottak Borsodban
Vasúti talpfát loptak el, erdőt ritkítottak meg az elmúlt napokban Borsod-Abaúj-Zemplénben.
Vasúti talpfát loptak el, erdőt ritkítottak meg az elmúlt napokban Borsod-Abaúj-Zemplénben.
MTI
A Győr-Moson-Sopron megyei Agrárkamara és a helyi Magosz elnöke nyílt levelet írt Orbán Viktorhoz, amelyben kérik, ne fogadja el Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár lemondását.
hvg.hu
Kigyulladt és lakhatatlanná égett egy családi ház, csütörtök este, Nagyatádon. A tűzben személyi sérülés nem történt.
HavariaPress
Figyelemfelhívó demonstráció keretében követelték a közmédia egyes vezetőinek távozását az MTV Kunigunda úti gyártóbázisa előtt éhségsztrájkolók. A "hírhamisítások" elleni megmozdulás résztvevői a közmédia Naphegy téri épületei elé vonultak.
MTI
Egyezséggel végződött az első transzvesztitával kapcsolatos ügy az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt. Egy kastélyszálló vezetése korábban nem engedélyezett egy transzvesztita fotózást.
hvg.hu
A Délmagyarnak nyilatkozó, Etiópiában élő szegedi történész szerint nem elrabolni, hanem kivégezni akarták a magyarokat Etiópiában.
hvg.hu
A Belügyminisztérium levele szerint a visszafoglalkoztatottak járőrtársként dolgozhatnak fegyver nélkül, és nem tudni, mire lesz jogosítványuk. Érdekvédők szerint a testület valójában nem is kér a nyugdíjasokból.
Csikász Brigitta
Döntött a kormány arról, milyen segítséget ad azoknak az állami alkalmazottaknak, akik devizahitellel rendelkeznek - közölte a miniszterelnök pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI
Ma délután a Terrorelhárítási Központ munkatársának kíséretében megérkezett Budapestre az etiópiai terrortámadás három magyar túlélője - közölte Szijjártó Péter.
MTI
MTI
hvg.hu
Összesen 118 millió forintos sikkasztással vádolja az ügyészség az Észak-Tolna Megyei Takarékszövetkezet egy volt pénztárosát, akinek büntetőpere pénteken kezdődött meg a Szekszárdi Törvényszéken.
MTI
Feltehetően műszaki okok miatt fordult keresztbe egy kamion Kazincbarcikánál, a BorsodChem telephelyénél a 26-os számú főúton. Teljes az útzár, a forgalmat az ipari útra terelik - közölte a rendőrség pénteken.
MTI
Körülbelül ötven autó ütközött egymásnak egy tömegbalesetben a németországi A1-es autópályán, Cloppenburgnál. Az első hírek szerint egy ember meghalt.
hvg.hu
Pénteken átadták a Makovecz Imre tervezte új makói fürdőt, amely a tavaly szeptemberben elhunyt Kossuth-díjas művész egyik utolsó és legnagyobb munkája.
MTI
Bűnügyi őrizetbe vettek a dunaújvárosi nyomozók egy cégvezetőt, aki a gyanú szerint felelős azért, hogy több tonna építési törmeléket raktak le egy kisapostagi magánterületre, illetve a 6-os főút melletti védőerdőben. Az ügyben meggyanúsították a munkavégzéssel megbízott főmérnököt is - közölte a rendőrség pénteken.
MTI
Elektronikus jegyrendszert vezetnének be 2014-től több lépcsőben Budapesten - derül ki a Fővárosi Közgyűlés január 25-i ülésére beterjesztett egyik javaslatból.
MTI
Dulakodás és lökdösődés alakult ki az EDDSZ pénteki kongresszusán, a Vidékfejlesztési Minisztérium épületében - értesült az Index. A kongresszusra Gaskó István, a Liga szakszervezeti szövetség elnöke is be akart jutni öt munkatársával. Vele volt Tímár Péter, az EDDSZ Csongrád megyei elnöke is, aki jelöltként indult volna a kongresszuson. Az eseményt biztosító őrző-védő szolgálat munkatársai azonban útjukat állták, és dulakodás alakult ki.
Index
Bekiabálásokkal zavarták meg Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnökének beszédét középiskolások és egyetemisták péntek délelőtt, az Educatio oktatási szakkiállításon.
hvg.hu
A Tizsa-Zagyva torkolatánál találták meg annak a férfinek a holttestét csütörtök este, aki egy újszászi otthon lakója volt.
HavariaPress
Már az alakuló ülés előtt lemondott mandátumáról a vasárnap megválasztott fertődi képviselőtestület két tagja - olvasható a város honlapján.
MTI
Az MSZP szerint a járások kialakítása "Fidesz-ország kiépítésének újabb állomását" jelenti, annak egyetlen célja az állam és a kormány hatalmának növelése, miközben a vidékiek számára nehezebbé válik a közigazgatási ügyek intézése.
MTI