Szerdán dönthet Schiffer utódjáról az LMP

Az LMP középtávú stratégiájáról, ezen belül az esetleges szövetségkötésekről is dönt a párt hétvégi kongresszusa. Az esemény résztvevői akár már az új frakcióvezető személyéről is véleményt mondhatnak, de ehhez az szükséges, hogy a képviselőcsoport szerdai ülésén megválasszák Schiffer András utódját - mondta el hétfőn Szél Bernadett szóvivő.




Milliókat buknak a kórházak a számlavezetésen

Milliókat buknak az állami fenntartásba került kórházak azon, hogy kereskedelmi bankok helyett a Magyar Államkincstárnál kell január óta számlát vezetniük. Az eddigi kedvező kondíciók megszűntek: az átutalásokért fizetnek, kamatot viszont nem kapnak.


Már a héten tárgyalhat a kormány a BKV-ról

Még a februárban kezdődő parlamenti ciklus előtt tárgyalni fogja a kormány a BKV finanszírozásának kérdését, az ügy várhatóan már a héten is szóba kerülhet a kormányülésen - mondta Szatmáry Kristóf államtitkár hétfőn.


Orbán nemzeti konzultációja miatt állt bíróság elé Jóri és a KIM

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a Jóri András volt adatvédelmi biztos által a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ellen jó hírnév megsértése miatt indított polgári per, amelyben a tavalyi nemzeti konzultáció kérdéseivel kapcsolatos egyeztetés a vitás kérdés.


Rokkantnyugdíjas férfi próbált rabolni Győrben

Késsel fenyegetőzve próbált kirabolni szombaton este egy italboltot egy férfi Győrött. A támadót egy vásárló és a bolt tulajdonosának fia elfogta. A rokkantnyugdíjas támadóról kiderült, hogy csütörtökön is próbálkozott már: Enesén kísérelt meg kirabolni egy takarékszövetkezetet, de nem járt sikerrel.


Hova tűnt Németh Lászlóné?

Kinevezése óta eltűnt a nyilvánosság elől Németh Lászlóné fejlesztési miniszter, és várhatóan később sem fog sokkal többet szerepelni. Az Origo információi szerint a minisztérium terve az, hogy új kommunikációs vezetőt nevez ki, és ő lesz az arca a kulcsfontosságú, idén közel 570 milliárd forintból gazdálkodó minisztériumnak.


Cimbora és E-bigél: emberebb és magyarabb ifjakat faragna a kormány

Elkészült a kormány ifjúságpolitikai keretprogramja. Eszerint okostelefonokra készült alkalmazásokkal, vírusfilmekkel vennék rá a fiatalokat az aktívabb politikai részvételre. Felélénkítenék a cserkészmozgalmat, Élő Könyvtár program segítségével ismertetnék meg a fiatalokat a hátrányos helyzetű csoportokkal, valamint újraélesztenék a ’70-es, ’80-as években népszerű Cimbora című ifjúsági műsort és a "hátizsákos turizmust".


Tiltakoznak a szülők a felsőoktatási "uzsora" ellen

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete a felsőoktatási helyettes államtitkárnál és az alapvető jogok biztosánál kezdeményezi annak vizsgálatát, hogy nem sértik-e a hallgatók emberi méltóságát a felsőoktatási törvény azon előírásai, amelyek szerint az intézmény "fizetési kényszert" alkalmazhat a szüleik által eltartott, jövedelem nélküli diákokkal szemben. A szervezet szerint szülők által eltartott, jövedelem nélküli hallgatóktól nem lehet pénzt követelni.



Selmeczi "több szerénységet és alázatot" vár az MSZP-től

A Fidesz nem hagyja magukra az elbocsátott köztisztviselőket - közölte Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője az MSZP-s Török Zsolt közleményére reagálva, amelyben a szocialista párt szóvivője egyebek mellett arról írt, hogy bár a Fidesz munkahelyteremtést ígért, másfél év után is csupán stagnáló foglalkoztatásról, "mi több, közel hétezer megszűnő közigazgatási állásról beszélhetünk".



Házi őrizetbe helyezték a szegedi bírót

Fellebbezés miatt, a Kecskeméti Városi Bíróság korábbi döntését megváltoztatva házi őrizetbe helyezte a Kecskeméti Törvényszék hétfőn azt a szegedi bírót, akit egyebek mellett több rendbeli vesztegetés, hivatali visszaélés, valamint okirat-hamisítás bűntettével gyanúsítanak - közölte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel.


Megkezdődött a volt munkavédelmi vezetők pere

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség volt elnökének, valamint társainak pere. A hétfői tárgyaláson a volt elnök vallomásában azt mondta: nem követett el bűncselekményt.


Házakat rongált meg a szél Szolnokon

Az erős szél miatt leomlott egy épület tűzfalának egy része hétfő délelőtt Szolnokon. Senki sem sérült meg, a lehulló törmelék anyagi kárt okozott.



„Ha Orbán azt hiszi, vége, téved: még csak most kezdődik”

Az Európai Unió vezetőinél jár canossát a héten a magyar kormányfő, miután a múlt héten már jelezte, gyakorlatilag bármilyen uniós igénynek eleget tesz a vitatott hazai törvényekkel kapcsolatban. Egy brüsszeli forrásunk szerint azonban a kormány vesszőfutása még csak most kezdődik: a következő hónapokban folyamatos lesz a nyomás Orbán Viktoron.


Pert nyert a bábolnai polgármester Budai Gyulával szemben

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos 2009-ben és 2010-ben, egy-egy sajtótájékoztatón tett állításaival, a Fidesz pedig az ezekről szóló, a honlapján megjelentetett közleményeiben megsértette Horváth Klára (MSZP) bábolnai polgármester jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. A döntésről a településvezető tájékoztatta hétfőn az MTI-t.


Újabb civilek állnak oda Ángyán mellé

A hétvégén száz civil szervezet csatlakozott a zöldek pénteki leveléhez, amelyben a miniszterelnöktől azt kérték, hogy ne fogadja el Ángyán Józsefnek, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának lemondását - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége hétfőn.