Alagúton léphet meg az Operából Schmitt és Orbán

Részben a föld alatt, részben az Opera épületében van az a negyed kilométeres alagút, amelyen át szükség esetén ki lehetne menekíteni a közjogi méltóságokat hétfő este a házból. A járat a Nagymező utcában végződik – írja a Hír24.


Kolontáriakat is meghívtak az operaházi ünnepségre

Húsz kolontári lakos is részt vesz a hétfő esti operaházi gálaünnepségen, amelyet az új alaptörvény 2012. január 1-jei életbe lépésének alkalmából rendeznek meg. Tili Károly, a település független polgármestere azt mondta: megtiszteltetésnek érzik a meghívást.


Selmeczi: nem szakmai alapon született az MNB jelentése

A Fidesz szóvivője szerint nem szakmai alapon született a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett jelentése az államadósságról. Selmeczi Gabriella közölte: a kormány komoly eredményeket ért el tavaly, és idén is folytatja a megkezdett munkát.


Eltűnt Schmitt mögül az EU-zászló

Schmitt Pál idei újévi köszöntőjében már nem szerepelt a háttérben az EU zászlaja a magyar mellett, pedig az egy évvel ezelőtti beszédnél még ott volt az uniós lobogó is - írta az FN24.hu. A hírportál a Köztársasági Elnöki Hivatalnál (KEH) érdeklődött a változtatás okáról, de ott csak annyit közöltek, ebben a kérdésben nem kívánnak információt adni.


Példátlanul nagy rizikót jósol a Fidesz volt kormányfőjelöltje

Bár 2011 lehetett volna az az év, amikor a gazdaság lendületet vesz, a kormányzati aktivitás pedig kiteljesedik, nem így alakult – írja Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke az Indexen megjelent cikkében. A Fidesz a 2006-os választások elvesztett első fordulója után Bod Péter Ákost javasolta az MDF-fel közös miniszterelnök-jelöltnek, de a két párt közötti megállapodás végül nem jött létre.


Méltányosság: a Fidesz kikényszerítette a demokrácia újradefiniálását

Az elmúlt egy év több változást hozott, mint az elmúlt húsz év együttvéve - mondta az InfoRádióban a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője. Novák Zoltán szerint a totális reformfolyamat végén új politikai rendszer jön létre, de még korai megmondani, hogy ez mennyire lesz hatékony és elfogadható a választópolgárok számára.






Tüntetés az Operánál: nem rontanak rá a gálaest résztvevőire a demonstrálók

Nem kívánnak rárontani a gálaestre érkezőkre az Operaház előtti, hétfői demonstráció résztvevői, csupán sokaságuk megmutatásával kívánják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával - jelentette ki Szanyi Tibor MSZP-s szocialista országgyűlési képviselő. A civil szervezetek és ellenzéki pártok által szervezett demonstráció előtt nem sokkal szélsőjobboldali szervezetek is felvonulnak, ők éppen az ellenzék ellen akarnak tünteni.





AI: emberi jogi normákat sért az új magyar alkotmány

Nemzetközi és európai emberi jogi normákat sért a január 1-jén életbe lépett új magyar alkotmány - közölte az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet, amely hétfőn megismételte az alkotmány elfogadása után, áprilisban közzétett álláspontját.



VG: Lázár veszélyes lavinát indíthat el

Veszélyes lavinát indíthat el, ha precedenst teremt Lázár János terve arról, hogy a bankok vállalják át az önkormányzati devizahitelek árfolyamveszteségének egy részét - írja a Világgazdaság. A lap szerint a bankszektor és az önkormányzatok egyelőre a kivárásra játszanak.




VV: legyen 2012 a rossz álomból ébredés éve

Nem késő még visszatérni a kompromisszumkeresésen alapuló politikai kultúrához - véli a Véleményvezér blog. Ha nem tesszük, az a következő kormányok számára is precedenst teremet arra, hogy ha valakinek joga és lehetősége lesz valamire, akkor azzal gátlástalanul vissza is éljen. Erről szólt 211.