Késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vonalon

Meghibásodott a biztosítóberendezés kedd délután, Háros és Nagytétény-Diósd között, ezért a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs és a Budapest-Székesfehérvár vonalon késnek a vonatok - értesült a HavariaPress.


Halálos baleset az 1-es főúton

Teljes szélességében lezárták az 1-es főutat Győr közelében egy baleset miatt - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.


Letöltendőt kaptak a dunántúli rablóbanda tagjai

Letöltendő börtön-, illetve fegyházbüntetésre ítélte a Zala Megyei Bíróság annak a rablóbandának a hat tagját, amely dunántúli üzleteket, Balaton környéki nyaralókat tört fel és fosztott ki. Ketten felfüggesztett büntetést kaptak.


MSZP: Orbán két hónap múlva is elküldhette volna a levelét

Az MSZP szerint a miniszterelnök a korábbi ígéretei megszegése miatt érzett lelkiismeret-furdalását akarja enyhíteni azzal levéllel, amelyet az ellátásuk értékállóságát garantálva írt a nyugdíjasoknak. A párt szerint a kormányfő levelét két hónap múlva a nyugdíj-biztosítási főigazgatóság éves tájékoztatásával együtt is elküldhették volna az időseknek ahelyett, hogy most "közpénzből százmilliókat" fordítanak erre.


Hét évet kapott egy fegyveres rabló Debrecenben

Fegyveres rablás miatt jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélte kedden a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki egy magánterületen gombaszedés közben fenyegette meg fegyverrel a föld tulajdonosát - közölte az intézmény sajtószóvivője.


Újabb embereket rúgnak ki a Magyar Rádióból

Folytatták az elbocsátásokat a hét elején a Magyar Rádióban. A Népszabadság információi szerint kedden Boros Péterrel, a Napközben korábbi felelős szerkesztőjével közölték, hogy a jövőben nem tartanak igényt a munkájára.


Ezt mondták a bekéretett szlovák nagykövetnek

Németh Zsolt parlamenti államtitkár kedden bekérette Peter Weiss szlovák nagykövetet a Külügyminisztériumba. A megbeszélésen elhangzott, hogy a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja a szlovák belügyminisztérium november 18-i bejelentését, mely szerint Boldoghy Olivér révkomáromi színművész a magyar állampolgárság felvétele miatt elveszítette szlovák állampolgárságát.



A parlamenti szakbizottság is vizsgálná az izotópszivárgást

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága vizsgálná a csillebérci izotópszennyezés körülményeit - közölte a testület LMP-s elnöke. Jávor Benedek emlékeztetett arra, hogy egy csillebérci izotópgyártó is hozzájárulhatott az Európa-szerte megemelkedett radioaktív sugárzáshoz, de erről az itthoni illetékes szervek nem adtak időben tájékoztatást.



Hunvald-per: nem mindig teljesült az átláthatóság elve

Turán Zsolt ingatlanszakértő egyebek mellett arról beszélt a Hunvald-per keddi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon, hogy nem mindig teljesült az átláthatóság követelménye a VII. kerületi önkormányzat által elvégeztetett ingatlan-értékbecslések során.


Már a NAV is vizsgálja a mulasztással vádolt Négy Mancsot

Lefolytatta a Fővárosi Főügyészség a Négy Mancs állatvédő alapítvány működésével kapcsolatos törvényességi vizsgálatot, amelynek során több törvénysértést és mulasztást is megállapított - közölte a vizsgálatot kezdeményező elszámoltatási kormánybiztos kedden. Az alapítványt az adóhatóság is ellenőrzi.


Két sérültje van egy veszprémi gázrobbanásnak

Súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett egy férfi, amikor gázrobbanás történt egy veszprémi autószerelő-műhelyben kedden a Pápai úton - közölte az Országos Mentőszolgálat mentésvezetője.


Nem lesz közétkeztetés, világítás és fűtés az esztergomi intézményekben?

Nem gyűlt össze elég képviselő, ezért nem tudott dönteni az esztergomi képviselő-testület a közétkeztetés és a közvilágítás költségvetési ügyeinek rendezéséről. Így valószínűleg nem lesz meleg étel, fűtés az intézmények jelentős részében, illetve közvilágítás sem lesz (megint) a Duna-parti városban.



Az óvodákban is kötelező lenne az etikaoktatás

Kötelezően választható etika- vagy hit- és erkölcsoktatás bevezetését javasolják az új köznevelési törvényhez benyújtott módosító javaslatukban fideszes és kereszténydemokrata képviselők. A terv szerint az óvodákban is kötelező lenne a három tárgy egyike.


Elmérték az új villamosperonokat Debrecenben

A DISZ Kulturális Egyesület debreceni önkormányzati képviselői szerint elmérték a városban a villamosmegállók szigeteinek magasságát, így a régi villamoskocsik ajtaját nem tudják majd kinyitni a megállókban a peronok átépítése után.


Jobbikosok és LMP-sek akadályoztak meg egy kilakoltatást

Civil szerveztek valamint az LMP és a Jobbik politikusai kedden megakadályozták, hogy kitelepítsenek egy családot XIX. kerületi lakásából, amiért nem volt képes fizetni a devizahitelét - mondta Vágó Gábor, az LMP képviselője.


Megkezdődött a volt újbudai polgármester pere

Megkezdődött kedden a Fővárosi Bíróságon Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármester és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármester hivatali visszaélés miatt indult büntetőpere.