HB: fellélegezhetnek az adócsalók és az ittas járművezetők?

A Helsinki Bizottság szerint elfogadhatatlan az az álláspont, hogy a bíróságnak „az országban fennálló rendhez”, és nem a jogrendhez kell igazodnia – olvasható hétfői közleményükben. Álláspontjuk szerint különösen aggályos, ha a bíró mindezt egy politikai párt nézeteire hivatkozva állítja. Az MTI tudósítása szerint ilyen érvek jelentek meg a Fővárosi Bíróság ítéletének szóbeli indokolásában, amikor a bíróság az Új Magyar Gárda vezetőjét felmentette a gyülekezési joggal visszaélés vádja alól.


Rosszul lett sofőr ütközött fának Kecskemétnél

Súlyosan megsérült egy 67 éves férfi, amikor autójával leszaladt az útról és egy fának ütközött hétfőn a régi 5-ös főúton Kecskemét és Kiskunfélegyháza között - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.


Új Színház-ügy: a fideszesek szabotáltak

Sem a kormánypárti képviselők, sem az Új Színház új vezetése nem vett részt az Országgyűlés kulturális bizottsága albizottságának ülésén. Emiatt a bizottság határozatképtelen.




Jön Matolcsy Tervhivatala! - propagandavideóval

Lapértesülések szerint jövőt kutat, hosszú távú iparági fejlesztési irányokat jelöl majd ki a száz fővel, évi 1,2 milliárd forintból működő Nemzeti Stratégiai és Tervezési Hivatal. A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezetén belül hozná létre a tervezési hivatalt, amihez a régi időket idéző propagandavideót készítettünk.


A mutlik "silány termékei" miatt megy az EU-biztoshoz Simon

Vizsgálatok bizonyítják, hogy a multik sok esetben silányabb minőségű termékeket forgalmaznak Kelet-Európában, mint az unió más országaiban - mondta Simon Gábor, a Fogyasztóvédelmi Bizottság elnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában.


VV: nem a Fidesz Magyarország utolsó esélye

Kövér László a hétvégén a Fidesz fiataljait okította, beszédében a házelnök többek között kijelentette, hogy a Fidesz kormányzása „Magyarország utolsó esélye”. Az igazi baj az, hogy nemcsak Kövér László gondolja ezt, hanem szinte az egész Fideszben így látják a világot - írja a Véleményvezér blog.



Nem áll meg a metró az Astoriánál

Nem állnak meg a 2-es metró szerelvényei az Astoriánál egy ideig, mert az állomás mozgólépcsőit műszaki hiba miatt le kellett állítani - közölte a BKV fődiszpécsere hétfőn.


Putnokon még szmogveszély van

Az országban már csak a Borsod megyei Putnokon veszélyes a szálló por miatt a levegő minősége az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) adatai szerint, de négy dunántúli és öt északkeleti településen még egészségtelen szintet mutatnak a műszerek. Hétfőn reggelre Nyíregyháza levegője is kitisztult, így ezért megszüntették a szmogriadót.





West Balkán-tragédia: végül csak négyen állnak bíróság elé

Négyen állnak bíróság elé kedden a West Balkán januári, három halálos áldozatot követelő tragédiája miatt indított büntetőügyben. A vizsgálat során fény derült rá: a szórakozóhelyen tartott rendezvény szervezői lényegében az összes szabályt semmibe vették - írja a Magyar Nemzet.


Miskolcon megszűnt a szmogriadó

Javul Miskolcon a levegő minősége, ezért hétfőn megszüntették a városban a szmogriadó riasztási fokozatát - közölte Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője.



4,2 milliót kap egy meteorológus, mert segített Balsainak

Több mint 21 millió forint közpénzbe került az Orbán-kormány elszámoltatási harcának legfontosabb célpontja, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségének felvetése a 2006 őszi események miatt – írja a Népszava.


Magyar turistabusz balesete Egyiptomban

A csoportból 147-en érkeztek haza, 47-en maradtak Egyiptomban. Egyetlen sérült sem tért haza. Az eddigi közlések szerint a balesetnek 11 halálos áldozata és 29 sérültje van. A Best Reisen utazási iroda csoportja három autóbusszal tartott szállodáiktól a repülőtérre, amikor az egyik busz egyelőre ismeretlen okból felborult.


Szmogriadó: érvényben marad a tájékoztatási fokozat Budapesten

Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása Budapesten, tekintettel a vasárnapi, kismértékben romló mérési eredményekre és a kedd estére várható kedvezőtlen meteorológiai helyzetre - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn.