Jobbik: Budapest külső kerületei lehetnek a nagy vesztesek
A Jobbik szerint Budapest a nagy vesztese az intézményátadásoknak, mert 7 milliárdos hitelállományért cserébe felbecsülhetetlen ingatlanállományt adnak át.
A Jobbik szerint Budapest a nagy vesztese az intézményátadásoknak, mert 7 milliárdos hitelállományért cserébe felbecsülhetetlen ingatlanállományt adnak át.
MTI
Több mint másfél milliárd forintot csoportosított át a kormány Kossuth Lajos tér rekonstrukciójának megkezdéséhez és az Országház homlokzata felújításának folytatásához.
MTI
A Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ügyvédének határidőnaplójában található adatok „kapcsolatot mutatnak a médiában és a köztudatban az MSZP pénztárnokaként ismert Puch László vonatkozásában” – állítja a Központi Nyomozó Főügyészség az atlatszo.hu birtokába került nyomozati iratban.
hvg.hu
Továbbra sem tudni, hogy kihallgatja-e tanúként a rendőrség Keresztes Imrét, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vezetőjét a 300 millió forintos csalási ügyben. A főügyész "hölgyismerősét" érintő bűncselekmény-sorozat kapcsán számos megválaszolatlan kérdés maradt. A rendőrség egyelőre nem tudja, mikor fejeződhet be a nyomozás - írja a Népszava.
hvg.hu
Két ember megsérült, amikor két autó frontálisan összeütközött Dány és Isaszeg között péntek reggel.
MTI
Újsághirdetésben árulta az illegálisan előállított pálinkát egy Borsod megyei, felsőnyárádi férfi, aki ellen jövedéki orgazdaság miatt indult eljárás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken.
MTI
A Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform is fontosnak tartja, hogy az MSZP maradjon a parlament vezető ellenzéki ereje, ezért tizenegynél több szocialista képviselő biztosan nem csatlakozik a várhatóan kiválókhoz - mondta a platform igazgatója pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
MTI
2011-ben a kormány a könnyen jött pénz mámorában úszva még úgy gondolta, megúszhatja a valódi takarékoskodást. 2012-ben viszont már kénytelenek lesznek egy-két nagyobb társadalmi csoporton elverni a port - olvasható a Véleményvezér blogon.
hvg.hu
Ismét bekapcsolódik az új felsőoktatási törvényről szóló egyeztetésekbe Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes - tudta meg felsőoktatási forrásból az MTI.
MTI
Leesett az első hó péntek hajnalban Magyarország magasabb hegycsúcsain - közölte Mesterházy András, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa.
MTI
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint nem igaz, hogy a kisebb pártok indulása és a listás szavazatok gyűjtése szempontjából hátrányos lenne az új választójogi rendszerről szóló javaslat.
MTI
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a középiskolai oktatásban már mindenképpen meg kell jelennie a felelős párkapcsolatról és a családi életről szóló ismereteknek. Harrach Péter ezt a készülő köznevelési törvényben is rögzítené.
MTI
A fővárosi önkormányzat négyéves közoktatási koncepciójáról, illetve az autistákat segítő intézkedésekről dönt egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén. Módosíthatják a Fűtött utca elenevezésű hajléktalanprogram helyszínét is.
MTI
Házkutatást tartott az ügyészség a King's City cégeinél, a KC Bidding Kft. és a King City Management Kft. székhelyén október 18-án - közli a Népszabadság pénteki számában a KC Bidding Kft.-re hivatkozva.
MTI
Pénteken reggel az ország délkeleti felén, kétharmadán továbbra is esős, borongós idő várható, míg északnyugaton már elkezd felszakadozni a felhőzet - írja az Időkép.
hvg.hu
Kiürítettek egy tízemeletes lakóházat csütörtökön este Budapest XV. kerületében, mert - feltehetően öngyilkossági szándék miatt - gázszivárgást észleltek - közölte Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.
MTI
Keményen bírálta az MSZP csütörtök délutáni elnökségi ülésén a pártelnök Mesterházy Attilát Puch László. A szocialisták volt pénztárnoka szerint az elnök nem volt elég kemény Gyurcsányékkal - írja az Index.
hvg.hu
Egy ember súlyosan megsérült, amikor két kamion karambolozott a 42-es úton, Mezőpeterd határában.
hvg.hu
Terjednek Borsodban az ellenzék által bírált és antidemokratikusnak tartott intézkedések. Csütörtökön Miskolcon csonkítottak a képviselők véleménynyilvánítási lehetőségein. A megye második legnagyobb városában, Ózdon már korábban megszüntették a napirend előtti felszólalásokat, amit áprilisban tetéztek a széksértési rendelettel. A közigazgatási hivatal idáig nem emelt kifogást az intézkedésekkel szemben.
Az iskolán keresztül lehet újjáépíteni egy nemzetet, egy társadalmat - hangoztatta csütörtökön Sopronban tartott előadásában Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.
MTI