Új üzemeltetője lesz a debreceni reptérnek

A Xanga cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben Debrecen nemzetközi repülőterét, miközben az továbbra is önkormányzati tulajdonban marad - jelentette be Papp László (Fidesz), vállalati vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester hétfőn a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.



Tagadja a természetkárosítást a nagybereki rezervátum üzemeltetője

A Hubertus Agráripari Bt. ügyvezetője szerint nem történt természetkárosítás a nagybereki madárrezervátumban, a védett terület vízszintje nem csökkent kritikusra. Csató András ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy egy lapinformáció szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos természetkárosítás és hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyben.


A kormányt kritizálta Orbán volt minisztere

Azt a békát le kell nyelnie a kormánynak, hogy nem kellett volna ennyit ígérnie - nyilatkozta az Origónak adott interjúben Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, aki ma már nem vállalna hasonló tisztséget.




Csiba: megfelezhetik a kórházak számát

Az államosítás következménye, hogy kevesebb lesz a kórház, de ez nem jelenti azt, hogy állások szűnnek meg - közölte Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.



Már szabad az út a 8-ason, Karakónál

Feloldották a hétfő kora reggel óta tartó teljes útzárat a 8-as főúton a Vas megyei Karakó közelében, ahol egy közlekedési baleset miatt helyszíneltek - közölte a rendőrség.









Óriási torlódás: sóder ömlött az M5-ösre

Összeütközött két kamion az M5-ös autópályán a Budapest felé vezető oldalán Kecskemét határában hétfő reggel, az egyik kamion sóderszállítmánya az útra került, ezért óriási torlódás alakult ki – közölte a rendőrség.




Autóval rontottak be egy győri plázába

Nem bíbelődtek a zárral, sem a riasztóval azok a tolvajok, akik a hétvégén fosztották ki az egyik győri pláza ékszerboltját – írja hétfői számában a Kisalföld.