Nem kommentálja a kiszivárgott határozattervezetet az Ab elnöke
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó alkotmánybírósági döntés tervezetéről szóló sajtóhíreket a testület elnöke pénteken.
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó alkotmánybírósági döntés tervezetéről szóló sajtóhíreket a testület elnöke pénteken.
MTI
MTI
hvg.hu
Két kisbusz, egy teherautó és egy autó ütközött össze a 74-es főúton Bak közelében péntek délelőtt. Egy ember megsérült.
MTI
Az elmúlt egy évben már a negyedik reptéri dolgozót rázta meg az áram a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a rosszul karbantartott elektromos kábelek okozta zárlatok miatt.
HavariaPress
A Doboz névre keresztelt komplexum a Klauzál utca 10-ben nyitja meg kapuit augusztus 27-én. Körülnéztünk a megnyitó előtt.
Ember Zoltán
Kigyulladt egy kertészet a Pest megyei Üllő és Ócsa között, a tűzoltók megkezdték az oltást – közölte az országos katasztrófavédelem helyettes szóvivője péntek délelőtt; Hajdú Márton tájékoztatása szerint egy több mint 200 négyzetméteres épület kapott lángra.
MTI
Várhatóan szeptemberben vagy októberben már hívható lesz "a nemzeti összefogás segélyvonala"; az új, egységes és átlátható segélyvonalrendszer kiépítését a korábbi különböző telefonos támogatási formák anomáliáival indokolta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Mátrai Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
MTI
Kivonják Szegeden a forgalomból a bengáliként emlegetett régi villamosokat. 49 évig jártak a megyeszékhelyen ezek a járművek, szombaton ülhetnek fel utoljára az utasok ilyen tujára. Aznap nyitják meg újra a 4-es villamos vonalának felújított részét is.
delmagyar.hu
Eltűnt a Tiszában egy lajosmizsei férfi csütörtökön este. Egy motorcsónakból ugrott ki fürdeni, de visszakapaszkodni már nem tudott.
HavariaPress
Tűzoltók találtak meg egy balesetet szenvedett motorkerékpárost Tiszabő határában. A fiatal férfin - aki előző este szenvedhetett balesetet - már nem tudtak segíteni, halott volt, mikor megtalálták.
HavariaPress
Hárman támadtak rá egy kerékpározó férfira Borsodbótán, hogy megszerezzék mobiltelefonját. A földre terített áldozatot összerugdosták, és ütötték, ahol érték.
HavariaPress
Észak-Korea elfogadta azt az amerikai javaslatot, hogy tárgyaljanak a koreai háborúban és azután északon eltemetett amerikai katonák földi maradványainak felkutatásáról - idézte pénteken a phenjani külügyminisztérium szóvivőjét a KCNA hírügynökség.
MTI
Négy helyszínről tizenhatezer rakétát lőnek fel Budapesten augusztus 20-án, a félórásra tervezett tűzijáték alatt; az előrejelzések szerint rendkívüli időjárási eseményre nem kell számítani - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.
MTI
Felháborodást váltott ki az, hogy a tardi háziorvos nem volt hajlandó elvégezni a halottvizsgálatot egyik egykori betegén. Az idős férfi legeltetés közben hunyt el hirtelen. Négy órán át feküdt Tard határában a legelőn a 35 fokos kánikulában – írja a Népszabadság. Az orvosnak elvi oka van arra, miért nem végezte el a vizsgálatot.
Nol
Lehangoló látvány a Tarlós István által is favorizált új budai Elvis Presley park. Hajléktalanok tanyája lett, és nem nagyon takarítják.
Mester Nándor
2013. január elsejével létrejönnek a járások mint államigazgatási egységek, ami nem az önkormányzatok járásba való tömörítését, hanem az államigazgatási feladatok ellátását jelenti - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter abban az interjúban, amelyet pénteki számában közölt Veszprém megye napilapja, a Napló.
MTI
A TriGranit zöld utat kapott a 160 millió eurós poznani beruházásához. Az építési engedély birtokában megkezdődhet a közlekedési és kereskedelmi csomópont építése, az első ütem átadása még a jövő évi foci EB kezdete előtt lehet.
Mester Nándor
Várhatóan szeptember közepéig elkészülnek a veszélyes áruk szállításának új szabályai - közölte a katasztrófavédelem pénteken azután, hogy elkészült a szakmai jelentés a komáromi pályaudvaron történt veszélyesanyag-szivárgásról.
MTI
Több mint 27 ezer doboz csempészett cigarettára bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei a magyar-ukrán határszakasz közelében - közölte a szervezet vám- és jövedéki szóvivője.
MTI
Kigyulladt péntek délelőtt a Borsod Volán egyik menetrend szerinti busza Budapesten. A tűzben senki sem sérült meg.
MTI