Gacsályon még az idősek otthonában is kikapcsolták a gázt

Tartozás miatt kikapcsolták a gázt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő Gacsály közintézményeiben. A település polgármestere szerint a 170 millió forint összegű éves költségvetéséből "a nem megfelelő mértékű állami normatív támogatás következtében" az idén csaknem 40 millió forint hiányzik.


Csak 10 km/órával lehet menni a Belvárosi híd egy szakaszán

A korábbi 30-as táblát 20 méteren 10 kilométer/órás tábla váltotta fel a szegedi Belvárosi hídon, amelyet 2009-ben renováltak. Akkor a hibás dilatációs elemeket kellett kicserélni - írja a delmagyar.hu. Most azonban már a kerékpárosoknak is oda kell figyelniük, nehogy túllépjék a megengedett sebességet.


Megnézték az áldozat vérző koponyáját, majd elhajtottak

Életveszélyesen megsérült az a kerékpáros asszony, akit egy furgon gázolt el Neszmélyen. A gázoló sofőr elhajtott a helyszínről, de a rendőrök megtalálták. Kiderült, hogy ittas volt a baleset idején - értesült a HavariaPress.


Az OVB elkaszálta az MSZP népszavazási kezdeményezését

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn elutasította az MSZP visszamenőleges jogalkotás tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezését - jelentette be Lukács Zoltán, a szocialista párt országgyűlési képviselője a testület döntését követő sajtótájékoztatóján.



Eltűnt mobilok: erőszaksorozat a XVI. kerületben

Elfogták a rendőrök azt a 19 éves fiatalembert, aki több embert is kirabolt a napokban a főváros XVI. kerületében. A támadó megállította a járókelőket, majd erőszakkal elvette mobiltelefonjaikat - értesült a HavariaPress.


Elloptak egy 15 milliós buszt Simontornyán

Vasárnapra virradóan elloptak egy 15 millió forintot érő autóbuszt Simontornyán - közölte a rendőrség. A buszt, amelyben ellopásakor benne volt az indítókulcs, hétfő hajnalban Pakson, egy nagyáruház parkolójában megtalálták.


Feljelenést tett az NNI-nél a Duna-parti bálna fejlesztője

A Duna-parti CET fejlesztője, a Porto Investment Hungary Kft. feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál ismeretlen tettes ellen, különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt. A közlemény szerint "a beruházó arra is kíváncsi, hogy Tarlós István főpolgármester meddig nézi el helyettese, Dr Bagdy Gábor ámokfutását".


A park hangulatához illő kukák lesznek a Margitszigeten

A Fővárosi Kertészeti (Főkert) Nonprofit Zrt. a megszokottnál lényegesen több hulladékgyűjtőt helyez el a Margitszigeten és a Városligetben, mert hétvégenként hatalmas mennyiségű szemét gyűlik össze a két népszerű budapesti parkban - közölte a fővárosi cég hétfőn.



Nőkre támadtak a Népszínház utcában

Őrizetbe vettek egy 47 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a VIII. kerületi Népszínház utcában bántalmazott két nőt, és ellopta egyikük fülbevalóját.






Nem állt meg a sofőr a kanyarnál

Hat ember sérült meg, mikor két személyautó egymásnak rohant a 6-os főúton, Tolna közelében. Három sérült állapota súlyos, egy emberé életveszélyes - értesült a HavariaPress.


Megszólalt: gyermeke féltése vitte erőszakos útra Kiss Árpádot

Először a Magyar Hírlapban szólal meg a romagyilkosságok vádjával bíróság előtt álló Kiss Árpád, akit a négyfős csapat vezetőjének tartanak. Az interjúban elmondja, milyen a viszonya a Magyar Gárdával, számított-e rá, hogy elfogják, illetve hogy mit gondol saját tetteiről.



Rezidens orvost küldtek a tatárszentgyörgyi gyilkosság helyszínére

Rezidens orvos vizsgálta meg a romagyilkosság-sorozat tatárszentgyörgyi állomásán az elhunyt Csorba Róbertet és fiát 2009 februárjában - olvasható a Magyar Nemzetben. A lap információi szerint B. Beáte ügyeletes orvos a rendőrségi tanúkihallgatásán azt mondta, hogy a helyszínen ,,nem természetes halállal" találkozott, és hogy ,"erőszakosságra" gyanakodott.