Leesett az állványról két munkás Szombathelyen
Lezuhant egy állványról és súlyos sérüléseket szenvedett két munkás péntek délután egy szombathelyi építkezésen.
Lezuhant egy állványról és súlyos sérüléseket szenvedett két munkás péntek délután egy szombathelyi építkezésen.
MTI
Ősztől egyszerűbb, áttekinthetőbb víz-, és csatornadíjszámlákat kapnak a jelenleginél a fogyasztók a győri központú Pannon-Víz Zrt–től – közölte a társaság elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére pénteken.
MTI
A fővárosban megújul a 2-es és a 24-es villamos vonalán a Millenniumi Kulturális Központ megálló. Akadálymentes középperont alakítanak ki, augusztus közepéig a villamosok csak a Haller utcáig járnak.
MTI
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy 250 fővel csappant meg 2010 szeptemberétől az új tanév kezdetéig a közoktatásban dolgozók száma. A nyugdíjba vonulók közül sokan nem kapták meg a jubileumi jutalmukat, az egyházi iskolák finanszírozása pedig csak egyetlen oktatási évre garantált.
Kovács István, Miskolc
Egyetlen pályázat sem érkezett a Mikroszkóp Színpad hasznosítására. Pénteken járt le a határidő, amit nem hosszabbítanak meg, a fővárosi önkormányzat más megoldást keres az ügyben.
MTI
Civil szervezetek és biztonsági cégek tevékenysége is finanszírozza a többnyire alacsony költségvetésű, zömmel a tagok hozzájárulásából és önkéntes munkájából, szinte nulla forintból működő extremista szervezetek működését.
Athena Intézet
Lassabban halad a vendégek beléptetése a debreceni Campus Fesztivál területére, mert a sok jegy- és bérlethamisítás miatt fokozott ellenőrzést rendeltek el. Érdemes a programok kezdete előtt jóval korábban megérkezni a helyszínre.
MTI
A nemzetközi fórumokon is egyre markánsabban érvényesülő orosz drogpolitika visszásságaira hívták fel a figyelmet tegnap civil aktivisták a budapesti orosz nagykövetség előtt.
Vajna Tamás
Kissé gyengült a forint árfolyama péntek délutánra a svájci frankhoz képest a bankközi devizapiacon. A reggeli 227 feletti érték után délelőtt már 225 forint alatt is jegyezték a frankot, délutánra azonban ismét 229 felé ugrott az árfolyam.
hvg.hu
Álláskeresés szempontjából a férfiak kedvezőbb helyzetben vannak, mint a nők a workania.hu internetes felmérése szerint.
MTI
A szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt ezen a hétvégén is erős forgalom várható a röszkei és letenyei autópálya-határátkelőhelyeknél – közölte a rendőrség.
MTI
A Debreceni Egyetem (DE) az ország legnépszerűbb vidéki egyeteme Fábián István rektor szerint, Miskolcra az idén minden eddiginél több embert vettek fel.
MTI
Nem lesznek határidők, ettől az évtől kezdve folyamatosan lehet belépni a rezidensképzésbe.
hvg.hu
A putnoki kapun lévő két sérülést nem lőfegyverből kilőtt lövedékek okozták - közölte a Borsod megyei rendőrség az elkészült szakértői vélemény alapján.
hvg.hu
A helyszínen életét vesztette az a fiatal fiú, akit egy munkásokat szállító busz gázolt el péntek délelőtt Mezőhegyes határában.
HavariaPress
Életét vesztette az a fiatalember, akit ma dél körül elütött egy munkásokat szállító busz Mezőhegyes külterületén – közölte a rendőrség.
hvg.hu
Újabb négy évre Kolompár Orbánt választotta elnökévé a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) siófoki tisztújító közgyűlése.
MTI
„Az MTK zsidó csapat, ezért nem szeretjük” - nyilatkozta egy jobbikos parlamenti képviselő. Magyarországon még a legradikálisabb pártban is szalonképtelenek az ilyen szövegek - véli a Véleményvezér blog.
hvg.hu
A bíróság elrendelte Tiszabő polgármesterének az előzetes letartóztatását, a Tisza menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal összefüggő csalás ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. Mivel a tiszabői képviselő-testület hét tagja közül négyen előzetes letartóztatásban vannak, a grémium határozatképtelenség miatt a továbbiakban nem tudja a feladatát ellátni, így működése ideiglenesen szünetel.
MTI
A Fidesz továbbra is uralja a híradókat: a politikai hírek több mint 70 százaléka a kormánypártról szól - derül ki a Republikon Intézet legújabb médiaelemzéséből, amely a 27. és 28. heti esti híradókat vizsgálta. Ezek a hírek ráadásul többnyire támogatóan, kevés kritikával mutatják be a kormányt: a politikai hírek fele egyértelműen támogató a kormánnyal szemben, míg kritika csak a hírek 15 százalékában fogalmazódik meg.
hvg.hu