Magyar metró a megoldás a VEKE szerint

Az a legolcsóbb, ha Magyarországon gyártják le a HÉV- és metrókocsikat - mondta Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke hétfő reggel a köztévé műsorában.



Tömegbaleset Rajka térségében

Az M15-ös autóúton Rajka térségében két Szlovákia felől érkező kamion érintőlegesen ütközött, aminek következtében az egyik a szembejövő útpályára sodródva frontálisan ütközött egy cseh autóbusszal. A buszon két vezető és 50 fő, köztük mozgássérültek utaztak. A kamion sofőrje, valamint a busz egyik sofőrje életét vesztette.


Gyurcsány és Mesterházy egyvalamiben egyetért

Az MR1-Kossuth Rádióban Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila külön-külön beszéltek a szombati rendkívüli MSZP-kongresszus eredményeiről. Gyurcsány megerősítette, hogy nem akar távozni az MSZP-ből, Mesterházy Attila újból elmondta, hogy sikerült erősíteniük az egységet, majd pedig egy kicsivel több empátiát kért a közszolgálati rádiótól a különböző politikai pártokkal szemben.


Kamion ütközött autóbusszal

Az M15-ös autóúton Rajka térségében két Szlovákia felől érkező kamion érintőlegesen ütközött, melynek következtében az egyik a szembejövő útpályára sodródva frontálisan ütközött egy cseh autóbusszal. A buszon két vezető és 50 fő, köztük mozgássérültek utaztak. A kamion sofőrje, valamint a busz egyik sofőrje életét vesztette.





Ma rögzíthetik a devizahitelek árfolyamát

Négynapos ülést tart mától az Országgyűlés, ma rögzíthetik a képviselők a devizakölcsönök törlesztőrészleteinek árfolyamát, emellett elfogadhatják az első sarkalatos törvényt, és jóváhagyhatják az állami Mol-részvényvásárlást is.


Kósa Lajos nem kímélne egyes polgármestereket

Tíz évre veszítse el választhatóságát az a polgármester és önkormányzati testület, amelyiknek a hivatali idejében az önkormányzata adósságrendezési eljárás alá esik - mondta a Magyar Nemzet hétfői számában Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere.


Feljelentették a Hajdúhadházon intézkedő rendőröket

Hivatali visszaélés miatt feljelentették az összes rendőrt és rendőri vezetetőt, akik Hajdúhadházon idén áprilisban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyhetes járőrözése során intézkedtek - írja a Népszabadság.



A héten már 35 fok is lehet

Bár hétfő délutántól lassan megszűnik a hidegfronti hatás, hétközben pedig igazi forróság lesz, hétvégén újabb lehűlés várható, kellemetlen, szeles idővel - figyelmeztet a köpönyeg.hu.



Nem mentek el elegen voksolni Püspökladányban

Érvénytelen a püspökladányi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója, mert a választásra jogosultaknak csupán 23,14 százaléka járult az urnákhoz - közölte Keserű László, a választókerületi választási iroda vezetője vasárnap este.



Médiatanács: megújulhat a rádiós piac

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint a testület által elfogadott díjszámítási rendszer és az új jogi szabályozás következtében megújulhat a rádiós piac a következő két évben. Az új díjszámítási rendszer következtében igazságosak, arányosak lesznek a szolgáltatói díjak, s ez a tényleges gazdasági verseny alapjaira helyezi a kereskedelmi műsorszolgáltatók üzleti tevékenységét - közölte a médiatanács szóvivői irodája vasárnap az MTI-vel.


Az európai-muszlim bizalomépítésről tanácskoztak Egerben

Európa és a muszlim világ eredményes gazdasági együttműködéséhez elengedhetetlen egymás kölcsönös megismerése az előítéletek leküzdése érdekében - jelentette ki a Külügyminisztérium helyettes államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón Egerben.