Öt évet kapott a férfi, aki hagyta megfagyni élettársát
Az 50 éves férfi előbb megverte, majd magára hagyta az utcán élettársát. Most nem jogerősen öt év börtönre ítélték.
Az 50 éves férfi előbb megverte, majd magára hagyta az utcán élettársát. Most nem jogerősen öt év börtönre ítélték.
A Manócsomag Közcélú Alapítvány jótékonysági kezdeményezése keretében, a segitsuti.hu szeptember 20-ai internetes jótékonysági árverésén 2 millió forintot ajánlott fel egy levendulás süteményért az AXA csoport Magyarország.
Kovács Attila kétszeres világbajnok kardozó hosszan tartó, súlyos betegség után 71 éves korában hunyt el.
A jövő héten négynapos ülést tart a Ház; hétfőtől csütörtökig lezajlik a jövő évi büdzsére vonatkozó javaslat általános vitája. Kedden döntenek a Lázár János által előterjesztett három, a 98 százalékos különadót érintő törvénymódosításról.
Az új ügynökség létrehozásáról szóló jogszabálytervezet még elfogadásra vár.
November végére elkészül a kormány új infokommunikációs stratégiája, jövő év januártól pedig jelentős változások kezdődnek a közigazgatás informatikai rendszerében - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége szervezésében tartott konferencián, Balatonfüreden.
2007 és idén szeptember között szünetelt az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése - írja a Magyar Nemzet.
Rainer M. János főigazgató nem kívánt nyilatkozni a helyzetükről, a Népszabadság azt írja: 2011-ben 60 százalékkal csökkentenék az intézet állami támogatását.
Tízezer forintra árazott férfimagazin várta a parlamenti képviselőket november 2-án. Az LMP tegnap levélben kérte Kövér László házelnököt, hogy az efféle promócióknak a jövőben vegye elejét.
A főpolgármestert úgy tájékoztatták, hogy a BKV valamennyi vasúthatósági engedélyét felfüggesztette a Nemzeti Közlekedési Hatóság, ám kiderült, ez nem így van. Tarlós vizsgálódik.
A jobboldalnak írt médiastratégiát Bagi Iván humorista, ezt ő maga ismerte el a Heti Válasznak adott interjúban. Bagi arról is beszélt, miért nincs szellemes jobboldali műsor.
Orbán csak azokról a válságintézkedésekről beszél egészen konkrétan megnevezve, amelyeket a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok hoztak 2008 ősze és 2009 ősze között, és amelyekhez neki az égadta világon semmi köze nem volt - olvasható Gyurcsány Ferenc blogján.
A pesti és budai alsó rakpartot szombat reggel 7 és 15 óra között zárják le a forgalom elől a felújításhoz kapcsolódó állványozási és kábelfektetési munkák miatt. A budai felső rakparton csak egy-egy sáv lesz járható november 20-án 7 órától másnap, vasárnap 16 óráig.
A tűzoltóság egyelőre nem tudja elszállítani a budai Várban szerdán felborult darut; a baleset okainak vizsgálata akár egy hónapot is igénybe vehet - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Az InfoRádiónak nyilatkozó Zlinszky János volt alkotmánybíró szerint önellentmondás kerül a jogrendszerbe, és sérül a jogbiztonság akkor, ha a kormány mégis átvisz egy, korábban az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített törvényt, azután, hogy a kérdés vizsgálatának lehetőségét elvette a testülettől.
A táblát nem rajongók, hanem fémtolvajok lophatták el, új táblával pótolják a helyiek.
Első fokon ítéletet hirdettek a Csányi Sándor OTP-vezérigazgató megzsarolása ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) folyó tárgyaláson. A három férfit egy év két hónaptól két évig terjedő felfüggesztett börtönre, és mellékbüntetésként 300 ezertől 600 ezer forintig terjedő összeg megfizetésére ítélték.
Radnóti Sándor a 168 Órának árulta el, miért mondott le a Kossuth- és Széchenyi-díj Irodalmi Albizottságának elnöki posztjáról.
Jövőre folytatódik az M43-as autópálya építése Makó és az országhatár között, 2013 májusára szabadulhat meg a tranzitforgalomtól Apátfalva és Magyarcsanád - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
A TV2 október végén kinevezett vezérigazgatója, Simon Zsolt a Heti Válasznak adott interjúban kifejtette, elég nagyok már hozzá, hogy ne akarjanak még nagyobbak lenni. Már nem az RTL legyőzése, hanem a portfólióépítés a céljuk, amit a digitális és küszöbön álló interaktív tévézés korában nem lehet elkerülni.