Ifjúsági ügyekben bírálja a kormányt a Jobbik

A Jobbik szerint a kormány elhanyagolja az "elszakított magyarság ügyét", az ellenzéki párt nemzetpolitikai kabinetjének vezetője közleményében felszólította Semjén Zsolt területért felelős miniszterelnök-helyettest, hogy haladéktalanul csináljon rendet az általa felügyelt területeken.




Távozó HM-tisztviselők: a honvédelmi tárca nem kommentál

A Honvédelmi Minisztérium (HM) nem kívánja kommentálni a Népszabadság kedden megjelent információját, amely szerint távozik a tárcától Fodor Lajos közigazgatási államtitkár, Deák János miniszteri biztos és Lőrincz Kálmán katonai főtanácsadó.


Új főszerkesztője lett a Figyelőnek

Új főszerkesztőt neveztek ki a Figyelő című hetilap élére; Illisz László jogász-újságíró június 1-jétől vezeti a magazint - közölte a Word Communications Kft., a lap kiadója kedden az MTI-vel.


30 milliárdot érhet egy mondat a BKV-Alstom ügyben

Lehet, hogy egy-két rossz politikusi mondaton múlik majd, hogy a BKV és vele a Fővárosi Önkormányzat elbukik 30 milliárd forintot? Az elmúlt hónapok fejleményei alapján ez könnyen előfordulhat - olvasható a Petrocelli blogon.




Öt évet kapott a volt nejét villanyvezetékkel fojtogató férfi

Öt év börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság kedden nem jogerősen azt a 47 éves újfehértói férfit, aki házassága felbontása után többször zaklatta volt feleségét, és betört a nő balatonszabadi lakásába, ahol kézzel, majd egy villanyvezetékkel fojtogatta az asszonyt.


Az MSZP szerint pótköltségvetésre lesz szükség

A szocialisták szerint több ok miatt is pótköltségvetésre lesz szükség: egyrészt azért, mert az "nyugdíjak államosításából" befolyó pénzeket nem fogják tudni 2-3 éven keresztül felhasználni, a teljes összeget a 2011-es költségvetésben kell elszámolni; másrészt azért, mert a 250 milliárd forintos költségvetési zárolást a mai napig nem vezették át az idei büdzsén.



Rejtélyes kódok a Fidesz kérdőívein: már az ombudsman is vizsgálódik

Továbbra is rejtély, milyen információkat tartalmaznak azok a vonalkódok, amelyeket a kormány "szociális konzultációs" kérdőíveire nyomtattak. A kódokat már vizsgálja az adatvédelmi ombudsman is, ennek eredményeit várhatóan két hét múlva teszik közzé - számolt be az ügyről az ATV.




Jobbik: nemcsak a rendvédelmi dolgozók vannak veszélyben

A Jobbik szerint tisztázni kell, hogy a fideszes Lázár János és Balsai István alkotmánymódosítási javaslata pontosan kiket is érint, mert az indítvány szövege nem garancia arra, hogy csak a rendvédelmi dolgozók nyugdíja van veszélyben.



Elfogták Földesi-Szabó Lászlót

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kutatóriumi elnöke tavaly decemberben sétált ki a bíróságról, azóta nem találták.