Áramszünet volt, a vonatok is megsínylik

Áramszünet miatt késnek a vonatok két vasútvonalon is hétfő délelőtt. Bár a hibát már kijavították, a szerelvények 20-25 perccel hosszabb menetidővel tudnak csak közlekedni.


Gyurcsánynak kell az MSZP

Politikai elemzők szerint nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc elsősorban az MSZP vezetésére pályázik, szüksége van ugyanis annak szervezetére, beágyazottságára, infrastruktúrájára. A szakértők úgy látják: egy új párt élén kisebb az esélye a sikerre.



Őszies idő befolyásolja hangulatunkat

Hétfőn távozik az esőket hozó frontzóna, de eleinte még szürke, őszies idő befolyásolja hangulatunkat. Hűvös, szeles időre számítsunk - figyelmeztet a Meteoklinika orvosmeteorológiai portál.


Blikk: balesetveszélyesek a budapesti villamossínek

A pálya állapota miatt siklott ki egy utasokat nem szállító villamos a 41-es vonalon – tudta meg a Blikk. A lapnak egy szakszervezeti vezető arról számolt be, hogy egyes villamosszakaszokon szinte életveszélyes közlekedni az elhasználódott villamospálya miatt. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nemrég jelentette be, hogy tizenkét villamosvonalat újítanak fel a nyáron.


Jövő héttől dolgozhat a Gyöngyöspata-bizottság

Várhatóan már a jövő héten megkezdheti munkáját a Gyöngyöspatán történteket vizsgáló estei bizottság - mondta Németh Szilárd a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A fideszes politikus kifejtette: a bizottság tizenkét képviselőből állna, és az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket vizsgálná.


Milliókra büntethetik a TV2-t a Nagy Duettben felbukkant keblek miatt

Akár több millió forintos büntetést is kaphat a TV2 a pénteki Nagy Duettben történt incidens miatt. A színpadra ugyanis élő adásban rohant fel egy félmeztelen lány, aki SP nyakába ugorva mutatta meg fedetlen bájait, ami nemcsak a 12-es karikával ellátott műsor nézőinél, de a médiahatóságnál is kiverheti a biztosítékot - írja a Blikk.


Ma szigoríthatják a polgárőrségek működési feltételeit

Az Országgyűlés mai ülésnapján dönthet a polgárőrségek működési feltételeinek szigorításáról, és emellett tovább tárgyalhatja például az úgynevezett egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállítására vonatkozó kormánypárti javaslatot is.


Magyar Nemzet: kontroll nélkül osztogattak kenőpénzeket a HM-ben

Az előző, baloldali vezetésű kormányzati ciklusokban kontroll nélkül osztogathatták a kenőpénzeket a Honvédelmi Minisztériumban, mert gyakorlatilag nem működött a belső ellenőrzés - írja a Magyar Nemzet. A jelenlegi honvédelmi miniszter egyik első intézkedése ezért a korábbi védelemgazdasági főosztály átszervezése volt. A tárca korrupcióellenes stratégiát és etikai kódexet is kidolgozott.


Hunvald BKV-zik és munkát keres

Hunvald György, Erzsébetváros egykori polgármestere múlt pénteken szabadult az előzetes letartóztatásból, miután 823 napot töltött el a rács mögött. Most munkát keres, főz, és a gyerekekre vigyáz.


Az új Btk. nem kíméli majd a kábítószereseket

A 2013-tól a tervek szerint hatályba lépő új büntető törvénykönyv a kábítószer-bűnözésnél csak az első esetben engedné meg az elterelést, a második vagy harmadik alkalomnál már büntetés kiszabását írná elő - erről Répássy Róbert államtitkár, az előkészítés felelőse beszélt a Népszabadságnak.


Zentai Károlyt szélütés érte

Szélütés érte Zentai Károlyt ausztráliai otthonában kiadatási ügyének hétfői újratárgyalása előtt. A kisebb agyvérzés miatt a 89 éves férfi elvesztette beszédkészségét - adta hírül az ausztráliai ABC News hétfőn.







Kormánypárti jelölt győzött a XVI. kerületben

A Fidesz-KDNP politikusa nyerte meg a XVI. kerületi időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap - közölte Ancsin László, a hivatal jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.