Kész a 100-as lista: Csányi a leggazdagabb magyar

A Napi Gazdaság gondozásában tizedik alkalommal megjelenő, a 100 leggazdagabb magyar 2011-es listáját az idén Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vezeti 155 milliárd forintos vagyonnal - áll az üzleti napilap csütörtökön megjelenő számában.



Andrew Vajnát nem érdekli a múlt

A múlttal, a magyar filmipar eladósodottságának okaival nem, csak a jövővel fog foglalkozni Andrew Vajna kormánybiztos. A producer munkájáról és terveiről beszélt az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.


Álrendőrök bírságoltak Somogyban

Álrendőrök bírságoltak meg egy járművezetőt Csurgó térségében; a két ismeretlen szabálysértés elkövetésére hivatkozva tízezer forint készpénzt vett át a sofőrtől - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.


40-50 perces késések a Budapest-Hegyeshalom vonalon

Átlagosan 40-50 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, mert szerda délután a tatai vasútállomáson meghibásodott a biztosítóberendezés - tudatta a Mávinform.


Az LMP megmondja, mi az igazán szánalmas

Az LMP szerint nem szabad elfelejteni, hogy többszöri "MSZP-Fidesz-összeborulás" miatt lehet ma is átláthatatlanul, háttéralkuk után, pontos hatástanulmányok nélkül dönteni nagyberuházások létesítéséről, sokmilliárdos támogatásokról.


Morvai Gyöngyöspatán kritizálta a kormányt

Morvai Krisztina szerint "harmadik világbeli" állapotok uralkodnak a bűnözés tekintetében Magyarországon. Az Európai Parlamentben a Jobbikot képviselő politikus ezt azt követően mondta szerdán Gyöngyöspatán, hogy helyi lakosokkal találkozott a Heves megyei településen.



A NEFMI cáfolja, hogy eldőlt az egyetemek sorsa

A kormány várhatóan május végén tárgyalja a felsőoktatási koncepciót - tudatta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerdán az MTI-vel, alaptalannak nevezve azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a kabinet már döntött volna felsőoktatási intézmények bezárásáról.


Molnár: "Orbán Viktor revansot akar venni Gyurcsány Ferencen"

Molnár Csaba szerint Orbán Viktor revansot akar venni Gyurcsány Ferencen. A Demokratikus Koalíció Platform alelnöke a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta: a kormányzat folyamatosan politikai megrendeléseket ad a független ügyészségnek, s mióta az a Polt Péter van ismét a főügyészi székben, aki nemrég még fideszes képviselőjelölt volt és kevésbé tartja magát független pozíciójához, könnyebben mennek a megrendelések.




Miért épp a Corvinust szüntetné meg a kormány?

Az Eduline oktatási oldal információi szerint igazak azok a sajtóhírek, melyek szerint a kormány a Budapesti Corvinus Egyetem – és több más vidéki, valamint fővárosi intézmény – megszüntetését tervezi. A Corvinus délutáni rendezvényén több mint ötszáz hallgató tette fel kérdéseit Mészáros Tamás rektornak.


Áthajtott egy rendőr egy úttesten fekvő férfin

Az úttesten keresztben fekvő férfin hajtott át saját autójával egy szolgálaton kívüli rendőr Abaligeten. A sértett a helyszínen belehalt sérüléseibe - tudatta a rendőrség szerdán a honlapján.




Origo: 470 milliót költenek a Parlament díszkivilágítására

Az Origo szerint eredetileg a költségvetés átláthatóságának erősítésére, az új törvények hatástanulmányaira, "beárazására" szánták azt a 470 millió forintot, amit most a Parlament díszkivilágítására költenek; a korábbi Költségvetési Tanács megtakarításai ugyanis az Országgyűlés Hivatalához kerültek.


Romagyilkosságok: Csontos két rokona és volt menyasszonya is rendőri alkalmazott

A katonai titkosszolgálattal is szoros kapcsolatban állt Csontos István negyedrendű vádlott volt menyasszonya és testvére a rendőrségen dolgozik polgári alkalmazottként, míg sógora aktív rendőr – derült ki a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyében indult büntetőper tanúkihallgatásokkal folytatódott szerdai tárgyalásán.