LMP: szegénynek lenni bűn?
Az LMP is reagált a Lázár János-féle hangfelvételre. Szerintük a hódmezővásárhelyi közgyűlésen elhangzott mondatok a szegényekről "cinikusak és felháborítóak".
Az LMP is reagált a Lázár János-féle hangfelvételre. Szerintük a hódmezővásárhelyi közgyűlésen elhangzott mondatok a szegényekről "cinikusak és felháborítóak".
hvg.hu
A következő hetekben az MSZP-frakció csak a napirend előtti felszólalások, interpellációk és kérdések alatt lesz jelen a parlamentben, egyébként kivonulnak az ülésteremből.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Több méteren keresztül vonszolta a földön fekvő, táskájába kapaszkodó asszonyt a rabló, mire végül engedett, és zsákmány nélkül elfutott.
HavariaPress
A szocialisták nem csodálkoznak Lázár János nagyképű, "pofátlan" kijelentésein, hiszen annak idején is letagadta, hogy 30 milliós luxuskocsival jár.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A Jobbik fővárosi frakciója a jövő szerdán esedékes közgyűlésen két közterület elnevezésére tesz javaslatot.
MTI-OS
Miután megtalálták az egyik tényleges elkövetőt, az ügyészség módosította a vádat annak a három pátkai polgárőrnek az ügyében, akiket eddig azzal vádoltak, hogy 2008 júniusában Molotov-koktélt dobtak Pátkán három házra - erősítette meg a Népszabadság szombati információját a Fejér Megyei Bíróság szóvivője az MTI-nek.
MTI
Tettlegességig fajult a vita Kerekharaszton a polgármester és több képviselő között.
MTI
Két szolgálaton kívüli rendőr fogta el a bicskával fenyegetőző férfit egy miskolci buszmegállóban.
HavariaPress
A bank minél előbb szeretné tudni, ki tett robbanószerkezetet pénteken az egyik fiókjuk elé.
MTI
"A minimumfeltétel az lett volna, hogy a Fidesz alkotmánytervezete ne egy héttel ezelőtt, hanem mondjuk egy évvel ezelőtt lásson napvilágot" - véli az LMP frakcióvezetője.
MTI
1888. 08. 08-án, reggel nyolc órakor szentelték fel a Frankel Leó utcai zsinagógát. Videósunk a helyszínen járt, és a rabbit kérdezte.
A gyerekek a neten ismerkedtek meg a férfival, aki azt ígérte, módosítja a gépek chipjeit, így sokkal több játékot lehet majd játszani a Wifi játékkonzolon. Elvitte a gépet, de nem jelentkezett többé.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Újabb monológgal rukkolt elő Hódmezővásárhely megyei jogú város közgyűlésén Lázár János polgármester, egyben a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője. A Kuruc.info által közzétett felvétel szerint Lázár úgy véli: akinek „semmije nincs, az annyit is ér”.
Hírszerző
A március elején bejelentett Széll Kálmán-terv egyik legfontosabb célja az államadósság csökkentése, de a csomag keretösszege éppen annyi, mint az egykulcsos családi adó rendszer miatt 2012-2014 között kieső költségvetési bevétel. Véletlen egybeesés vagy költségvetési baki a számszerű azonosság? Reális-e az államadósság GDP-arányos csökkentése a következő években? Angyal József okleveles adószakértőt, Békesi László volt pénzügyminisztert és a Nemzetgazdasági Minisztériumot kérdeztük.
Salgó Andrea
Az iskolába a hosszú hétvégén törtek be. Az intézmény szinte valamennyi helyiségének zárt ajtaját felfeszítették, és többi között műszaki cikkeket, készpénzt tulajdonítottak el. Aki tud segíteni az elkövetők megtalálásában, 200 ezer forintot kaphat.
MTI
A Belügyminisztériumnál elrendelt 35 milliárd forintos zárolás miatt a rendőrség a működőképesség határára sodródott a szocialisták szerint.
MTI
Rendzavarás történt a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben hétfőn; néhány fogvatartott kijutott egy zárkából a körletfolyosóra és bement a szomszédos zárkákba - közölte Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága sajtóirodájának osztályvezetője szombaton.
MTI
Vélhetően megmentette egy fiatalember életét internetes chatpartnere, aki felhívta a rendőrséget, miután a férfi öngyilkossági szándékáról írt neki a neten. A várpalotai fiatalember egy egri lánnyal chatelt, a rendőrök a lány hívása után néhány órával már a fiatalember lakásán voltak.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Várhatón az év végére kerül a kormány elé az új büntetőjogi törvénykönyv (Btk.) tervezete - közölte az igazságügyért felelős államtitkár szombaton a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nyílt napján tartott előadásában. Elsősorban a bűnismétlés megítélése szigorodhat.
MTI
Hatvanöt éves korában pénteken elhunyt Laky Ferenc, a Vas Megyei Bíróság elnöke, címzetes táblabíró, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács volt tagja, a Juhász Andor-díj arany fokozatának és más kitüntetéseknek a tulajdonosa - közölte az OIT.
MTI