Miről nem szól a médiatörvény?

Számos cikk és elemzés született már arról, hogy a médiatörvény mit, hogyan tartalmaz, de arról nem esett szó, hogy miről nem szól a médiaalkotmányunk. A Méltányosság-blog legfrissebb bejegyzésének a szerzője ezt próbálja pótolni.


Egyéves csúszással nyithat a CET

A beruházó tervei szerint augusztus 20-án nyitnák meg a nagyközönség előtt a Duna-parti közraktáraknál épült CET-et. Márton Imre, a Porto Investment ügyvezető igazgatója pénteken azt mondta, hogy a CET (Central European Time, azaz közép-európai idő) elnevezésű komplexum átadás idejét az befolyásolhatja, hogy a hiányzó közműszerződéseket mikor tudják megkötni.





Saját fiaira gyújtotta a házat egy csengeri férfi

A férfi csütörtökön benzint locsolt szét házának egyik szobájában, majd meggyújtotta. Ő elment otthonról, de a felső szinten tartózkodó két felnőtt korú fiának nem szólt, ők a beszivárgó füstre figyeltek fel.





Drogdíler bukott le az I. kerületben

A gyanúsított Y. Mustafa feltehetően árulta a kábítószert, az ehhez használatos eszközök is előkerültek a rendőrségi akció során - értesült a HavariaPress.




Már ma dönthet a bíróság a melegfelvonulásról

Pénteken, de legkésőbb hétfőn dönthet a Fővárosi Bíróság a Szivárvány Misszió Alapítvány által a Meleg Méltóság Menete ügyében benyújtott felülvizsgálati kérelméről.


Harminchat afgánt találtak egy kamionban Nagylaknál

Harminchat afgán állampolgárra bukkantak a határrendészek egy bolgár kamionban csütörtök este Nagylaknál; az illegális úton érkezők Németországba akartak eljutni - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.