Drosztpénzekről tárgyal a főváros

Automatikusan újabb öt évre hosszabodik meg az a szerződés, amit a főváros előző vezetése és a Budapest Airport kötött, ha március végéig nem tárgyalják újra - írja az Új Ász.


Munkatársakat bocsáthatnak el a közmédiából

Böröcz Istvánnak, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának a közmédia dolgozóihoz írott levelében az áll: megszűnhetnek munkakörök a közmédiában,.








Alkotmányozás: összecsaptak az álláspontok

A kormánypártok képviselője az alkotmányozás szükségességét, az ellenzéki politikusok pedig főként az alkotmányozási folyamatban való részvételük feltételeit hangoztatták szerdán Pécsett egy, a témában tartott vitafórumon.


Tűzbe veszett egy ember egy budapesti erdőben

Egy ember meghalt, egy másik pedig megégett szerda este Budapesten, miután leégett egy kisebb kunyhó a XX., illetve a XXIII. kerület határán egy erdős részen, az óragyár mögött.




Komár László nagyon boldog

Nagyon boldog, hogy Elvis Presley megkapja Budapesten az őt megillető elismerést - mondta a Független Hírügynökségnek szerdán Komár László annak kapcsán, hogy a főváros díszpolgári címet adományozna, illetve közterületet nevezne el minden idők egyik legnépszerűbb amerikai énekeséről.



10 fok is lehet hétvégén, de most még havazik

A március első szerdáján lehullott hó nagy része másnap elolvad, ezt követően átmenetileg melegszik az idő. Szombaton 10 fok körüli hőmérséklet várható, vasárnapra azonban hidegfront érkezik, amely újabb havazást hoz magával.


Most is Audival jár Lázár

Egy ezüst színű Audi A6-os autóval jár Lázár János, miután leadta a sokat kritizált szolgálati Audi S8-asát - írja az origo.hu. Az új autót csak bérli a frakcióvezető, mert még nem volt ideje újat venni.




Sztrájkbizottság alakult a Hankooknál

Sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában, mivel a szerdai - második - bértárgyaláson sem jutottak egyelőre egyezségre az érdekvédők a munkaadóval; március 9-én újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, s ha akkor sem sikerül megállapodniuk, "akár másnap leállhat a munka" - közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete.


Megalázó, indoklás nélküli kirúgások

A kormány által megszűnésre ítélt Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány (BEGYKA) betegjogi szakreferensét és négy kollégáját azonnali hatállyal, indoklás nélkül, megalázó körülmények között rúgták ki - tudta meg a Klubrádió.